likeBalaton.hu | 2021.12.24. 14:00
Itt vannak a balatoni horgászrendi változások 2022-re
Megjelentek a részletek a 2022. évi Balatoni és a Behúzós Horgászrenddel kapcsolatosan, melyet a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tett közzé a honlapján.

Érdemes részletesen tanulmányozni a változásokat!

Enyhült a Balatoni Horgászrend

  • Mint írják, az áprilisi csónakos tilalom szövege jelentősen változott.

Ahogy az északi parton korábban is létezett egy part menti sáv, ahol kizárólag nappal és kizárólag békés halakra szabadott horgászni, eztán a déli parton is lehetőség lesz erre.

  • A “csatornás tilalom” jelentősen enyhült.

Korábban a Nyugati-övcsatornán a Kéthelyi-hídtól, a Keleti-Bozót-csatornán pedig a “Bambi-hídtól” délre eső szakaszokon általános tilalom volt érvényben, az említett hidak és a Balaton között pedig szabadott horgászni, de pontyot és harcsát megtartani tilos volt. Az új szöveg szerint látható, hogy

az általános tilalom csak a Keleti-Bozót-csatornán marad meg, de ott is lényegesen délebbre tolódik a tiltott terület határa.

Fontos azonban megemlíteni, hogy nem marad védelem nélkül a ponty és harcsa. A jogszabályban előírt fajlagos fogási tilalom mindkét befolyón továbbra is védi őket. (ponty: május 2. – május 31.; harcsa: május 2. -június 15.)

BALATONI_HORGASZREND_2022. pdf Letöltés

Csónakos horgász a Balatonon
Fotó: Mészáros Annarózsa

Változások a Behúzós Horgászrendben

A behúzós horgászrend egy új ponttal bővült és négy pontját módosították. A változások főként halvédelmi célokat szolgálnak.

  • Az új horgászrendi pontot a korábbi ellopott kapitális ponty esete miatt vezették be.

Fő célja az, hogy ha felmerül, majd szabályszegés történik az adott helyen a módszer gyakorlása során, ráadásul több alkalommal, akkor az adott helyszínen a behúzós módszer gyakorlását betilthassák.

Így szól:

“1.7. Amennyiben közvetlen vízparti ingatlanon kirívó horgászrendi szabályszegés történik, a behúzós horgászmódszer gyakorlása betiltható az adott partszakaszt határoló pontos koordináták megjelölésével. “

Fotó: Mészáros Annarózsa

  • Módosított horgászrendi pontok:

Behúzós horgászrend 2.6. pont:

Sokaknál kérdés volt, hogy az ólomsúlyt milyen végszerlék rendszerekben szabad alkalmazni. A horgászrendi pontot módosították úgy, hogy minden kérdésre kielégítő választ adjon.

“Elhagyós szerelék esetén ólomsúly használata tilos! Ólomsúly csak inline, vagy running-rig megoldással alkalmazható. Az oldalakasztós ólom fél-fix csúszós lehet, így csak esetleges szakadásnál hagyható el. Különböző ólom elhagyós lead clips-ek használata nem engedélyezett.”

Behúzós horgászrend 2.13. pont:

“A behúzós horgászok a szabad vízparti közterületeken (nyílt strandokon) egymás mellé közvetlenül nem táborozhatnak le.

A dőlőbója körül 40 méteres sugarú körben, illetve a bója és a part által határolt 80 méter széles területen más behúzós horgász nem horgászhat. Legközelebb, oldalirányba 40 méterre lehet a következő behúzós horgász annak érdekében, hogy parti dobós módszert alkalmazó is tudjon horgászni. A magánterületeken (kempingek, vízparti ingatlanok) a helyi területhasználati szabályzatnak megfelelően ülhetnek le egymás mellett a behúzós horgászok.”

Behúzós horgászrend 3.4. pont:

“A csónakból történő fárasztást követően a fogott pontyot fotózás céljából a partra szállítani az alábbi módokon szabad:

a) A horogszabadítás után a pontyot a szákkal együtt a vízben hagyva szabad vontatni, olyan módon, hogy a hal feje a haladási irányba nézzen.

b) A horogszabadítás után a pontyot a szákból merev falú matracra fektetve és azt folyamatosan friss vízzel locsolva szabad szállítani.

c) a parthoz érkezést követően a halat kizárólag úszó mérlegelőbe téve szabad a vízparton elhelyezett merev oldalfallal rendelkező pontybölcsőbe átvinni.

Tehát a merítőhálóban lévő halat úszómérlegelő használata nélkül a vízparti bölcsőig átvinni, vagy abban megemelni, mozgatni szigorúan tilos!”

BEHUZOS_HORGASZREND_2022. pdf Letöltés

Nyitókép: Mészáros Annarózsa

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva