likeBalaton.hu | 2020.05.16. 10:00
Jó a Balaton vízminősége - mondja a szakértő
Az idei első vízminták vizsgálatából az derült ki, hogy egyelőre semmi szokatlan nincs a Balaton vizében, a korábbi éveknek megfelelően, jó minőségű a víz és viszonylag alacsony az algaszám.

– Tavaly ilyenkor is hasonlóan kedvező eredményeket mutattak a vízvizsgálatok, nyár végén mégis bekövetkezett az algavirágzás, ezért korai még azt feltételezni, hogy idén nem ismétlődhet meg a tavaly nyárihoz hasonló esemény – mondta Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa.

A tihanyi intézmény mindent megtesz, hogy a lehető legalaposabban monitorozza a Balaton élővilágát és a vízminőséget, de szűkösek az ilyen célra fordítható anyagi forrásaik. Tavasszal és ősszel havonta, nyáron pedig kéthetente végeznek mintavételeket és vizsgálatokat a tó hossztengelye mentén.

A tavalyi algásodásról kifejtette, a jelenség kiváltásához szükséges tápanyagok vagy a Balaton egyes befolyóin juthattak be a tóba, vagy – valószínűbb módon – a tó üledékéből mobilizálódhatott az ott korábban kötött tápanyagok egy része. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy ez a két hatás egyszerre érvényesült és összeadódott a kritikus időszakban.

Azt láttad már, ahogyan a Balatonról énekel a munkatársa? Szívmelengető előadás, nézd meg te is!

 

Songvers/lyrics: Weöres Sándor zene/melody: Debreczeniné Vera

Közzétette: Miki Kertesz – 2020. április 19., vasárnap

 

A tihanyi kutatók feltételezései szerint nem kizárható, hogy a tóban élő egyes algák képesek lehetnek olyan enzimeket termelni, melyek segítségével feltárják az egyébként összetettebb molekulákban raktározott foszfort. Ez esetben a foszfor nagy mennyiségben hozzáférhetővé válhatott az algák számára, lehetővé téve a nagyobb arányú növekedésüket, terjedésüket. A kutatóintézetben egyebek közt most olyan vizsgálatokat terveznek, melyekkel megerősíteni vagy cáfolni tudják ezt a feltételezést – számolt be a kutató.

 

Nyitókép: Olvasói fotó / Adorján Viktória

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva