Kovács Erika | 2018.07.29. 08:31
Kékszalag díjátadó: svájciaké a porcelánkupa
A Herendi Porcelánmanufaktúránál erre az alkalomra készített kupát, és a kékszalagot is átvehette a svájci Safram csapata a szombati ünnepélyes díjátadón Balatonfüreden. A kitűnő hangulatú és zsúfolásig megtelt Gyógy téren különféle kategóriákban számos díjat osztottak ki.

A világ egyik legjobb pezsgője is járt a győzteseknek, amit az örömünnepen szétlocsoltak.

Rekordszámú résztvevő

– Folyamatosan egyre több vitorlázó van a Balatonon – hangsúlyozta Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke, aki a mostani, 50. jubileumi versenyt a rekordszámú résztvevő miatt példátlannak nevezte. Mint mondta, ő maga is versenyzett, éjszaka is hajózott, nagy élményben volt része, a tó különleges szépségét mutatta. Üdvözölte, hogy az „ikonok” átadják tudásukat a fiataloknak, akikkel megkedveltetik ezt a gyönyörű sportot.

A köszöntőkben elhangzott, a jubileumi tókerülő versenyt méltóképpen ünnepelte meg a MVSZ, ugyanis a Kékszalag 1934-es története óta minden eddigi rekord megdőlt, 681 nevezés érkezett hozzájuk, 540 hajó célba is ért. A hajók légvonalban 155 kilométert tettek meg Balatonfüred, Balatonkenese, a tihanyi- cső, Keszthely és Balatonfüred között.

Az utolsó hajó szombaton reggel hét óra 43 perckor ért célba.

Kiderült, a szomszédos országok tavain egyre kevesebb, a Balatonon egyre több vitorlás van, és hogy a hajósok 1 millió 400 ezer forinttal támogatták az Autistic Art Alapítványt.

Christophe Peclard kormányzásával a svájci Safram katamarán futott be elsőként Balatonfüredre 12 óra negyven perc után. A tókerülő vitorlásverseny július 26-án, csütörtökön, reggel kilenc órakor kezdődött, a távot szombaton reggel kilenc óráig kellett teljesíteni.

Litkey Farkas tizenháromszoros Kékszalag győztes kormányzásával húszperces hátránnyal második lett a PreVital, harmadik pedig az Opel Fifty-Fifty Józsa Márton kormányossal.

Köszöntötték a jubileumi verseny győzteseit, résztvevőit

Fotó: Balogh Ákos

A rengeteg díjazott között a legeredményesebb női kormányosként az első női versenyző emlékére alapított, Gordon Evelyn-díjat kapta Nagy E. Réka, jutalmazták a legidősebb versenyzőt, a 88 éves Kozma Lászlót, és a legfiatalabbat, a hat éves Érdi Fidélt.

A legeredményesebb női csapat a Nagy Sándor hajón volt, a legjobban a Weight nevű hajón navigáltak Gyenes Ákos kormányossal, illetve a Nelson Flottalízingen Varga Lajossal. A klasszikus osztályban a legeredményesebb az M4 Sport hajója lett.

Az ünnepség szép pillanatát adta, amikor Litkey Farkas, édesapja Litkey Bence vitorlázólegenda emlékére alapított díjat, az „Apuka kupát” átadta a Lisa csapatának. Az Ugron Gábor-emlékdíjat a Principessa kapta, amelyet Oroszlán Péter kormányzott.

A köszöntők után díszvacsorán és utcabálon köszöntötték a jubileumi verseny győzteseit, résztvevőit.

Szöveg: Kovács Erika

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva