2019.08.02. 17:00
Kenesén kerestük a tökéletes sült keszeg titkát
A településen jelenleg is tartó Keszegrágó Fesztiválon arról érdeklődtünk, mi a keszeg jó elkészítésének a titka?

A balatonkenesei Keszegrágó Fesztivál tíz napon át tart, a zenés-gasztronómiai programsorozatot július 26. és augusztus 4. között a Széchenyi Parkban rendezik meg. Varga Barnabástól, az egyik frissen sülteket árusító hely pultosától érdeklődtünk, hogyan telik a balatonkenesei fesztivál vendéglátós szemmel.

– Alapvetően ezek a halételek nem feltétlenül idegenek tőlünk, hiszen húsételekkel foglalkozunk. A halakra különösen nagy az érdeklődés, főleg a süllő és a hekk, ami nagyon fogy, ezeket nagyon keresik. Mivel Keszegrágó Fesztivál, nyilván a keszeg a dolgok csúcspontja. Jó forgalmat hozunk a fesztiválon, nyilván ez annak is köszönhető, hogy minőségi alapanyagokból dolgozunk – mondta el Varga Barnabás.

Arra a kérdésre, hogy hogyan kell jól elkészíteni a keszeget, elmondta, olajban sütik ki, tehát az olaj rendszeres cseréje és a hőmérséklete is nagyon fontos, 8-10 percig sül az olajsütőben. A Grill Király saját recept alapján készíti el a keszeget borító paprikás lisztes panírt, ami az ő ízvilágukra jellemző.

A fűszerezés családi receptúra alapján készül, így sajnos azt, hogy mitől vált pikánsan egyedivé az ott elfogyasztott keszeg, sajnos titok maradt. A szálkák ellen nagyon finom házikenyér és házi tartásmártás védi az itt étkezőket, de aki fél a hirtelen torkán akadó szálkáktól, válogathat filézett halételekből is, megkóstolhatja a haltepertőt, a halászlevet és a harcsapaprikást is.

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva