2019.07.28. 18:00
Kiállítás Révfülöpön: Érzelmek, hangulatok kékben és zöldben
A Tóparti Galériában Margittai Adrienn festőművész Érzelmek, hangulatok, technikák kékben-zöldben című kiállítása nyílt a Villa Filip Napok keretén belül.

A tárlatot Cseh Kornélné, a Százhalombattai Barátság Kulturális Központ nyugalmazott igazgatóhelyettese nyitotta meg. Amint elmondta, nagyon érdekes, mély és őszinte kiállításon vagyunk, hiszen Margittai Adri kicsi korától festőművész szeretett volna lenni. – Ehhez minden adottsága megvolt. Dédszülei szintén művészek, a családi miliő is inspirálta, mégsem mindig bízott önmagában. De a bizonyíték látható itt is. Fiatal korában feltűnt rajzkészsége, tudása, embersége.

Különböző festményeket, másolatokat grafikákat készített, közben a Magyar Televíziónál, a Duna tévénél riporterkedett. Mindig emberek közelében volt és őket a szép oldalukról kereste, találta meg. Tisztelet minden felé, ami jó és szép, ez az ő legfőbb adottsága. A kiállítás rendezése számomra újszerű, az impresszionisták jutottak eszembe róla.

Margittai Adrienn képeit a természet ihlette, fókuszban a Balaton

Adri képei mégis egységesek, őszinték, emberiek, és kiegészítik egymást. Talán kérték, hogy egymás mellett lehessenek a kiállításon, hogy lelki és szellemi erőt adjanak, hiszen ezt árasztja minden alkotása. Legutóbbi képeit kék-zöldben a természet ihlette, a fókuszban a Balaton, amely maga a csoda. Ott van a nap sugara, a szellő mozgása, az elillanó pillanat, amelyben élünk – mondta megnyitójában Cseh Kornélné.

A megnyitón a Százhalombattai Canticum Novum Kamarakórus közreműködött. A kiállítás augusztus negyedikéig látogatható.

 

Forrás: veol.hu, fotó: Tóth B. Zsuzsa

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva