magyarnemzet.hu | 2020.03.27. 08:34
Kijárási korlátozást rendelt el a kormány szombattól
Szombattól kijárási korlátozást rendelt el a kormány – jelentette be Orbán Viktor pénteken reggel. A miniszterelnök elmondta még, hogy a járvány csúcspontján a jelenlegihez képest tízszeres terhelés is várható. Hétfőtől pedig megérkeznek az egészségügyi intézményekbe a kórház parancsnokok.

Kijárási korlátozást vezettünk be Magyarország egész területére március 28 és április 11 között. A lakóhely csak alapos okokból hagyható el – jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország! című műsorában az operatív törzs ülését követően. A miniszterelnök elmondta: ez nem kijárási tilalom, az intézkedés ésszerű és arányos, a boltba, gyógyszertárba, orvoshoz, munkába továbbra is lehet járni.

– Nemzetközi példák alapján hoztuk meg a döntést, alapvetően a bajor eljárásból indultunk ki, de ez egy kicsit szigorúbb – tette hozzá. Elmondta: hogy a 65 év felettiek napközben 9 és 12 óra között látogathatják a gyógyszertárakat, drogériákat. A cél, hogy az időseket szétválasszák a fiatalabb, lehetséges vírushordozóktól.

A rendőrség ne kényszerítse az embereket

Az alapos indokok között felsorolta: hogy aki nem tudja ellátni napközben gyermekét, továbbra is lehet vinni olyan iskolai csoportba, ami nem több mint 5 fő. Szabadba lehet menni, de nagyobb távolságot kell tartani. A rendőrséget felkérte a miniszterelnök, hogy ne kikényszerítsék a szabályok betartását, hanem elsősorban annak betartására biztassák, figyelmeztessék az embereket.

– Szabálysértésének fog minősülni, aki felszólításra sem tartja be tilalmat, helyszíni bírság lesz kiszabható – mondta a kormányfő.

Kedden egyértelmű jogi helyzet lesz

– Határozottan nem politikára van szükség mostanság, hanem összefogásra – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, aki reményét fejezte ki, hogy az ellenzék is felveszi ezt a lelkületet. A miniszterelnök utalt rá, hogy az ellenzék nem járult hozzá a gyors döntéshez, ezért a rektorok, intézményfenntartók, és a belügyminiszter intézkedett.

– Kedden egyértelmű jogi helyzet lesz – tette hozzá.

Ne akadályozzák a magyarokat, ha segíteni nem tudnak

Az uniós kritikák kapcsán azt mondta: a koronavírussal kapcsolatos törvénytervezetet vizsgálgathatják, „de ez most nem az okoskodás ideje, itt most járvány van, életeket kell menteni”.

– Ne akadályozzák a magyarokat, ha segíteni nem tudnak- tette hozzá. A miniszterelnök elmondta továbbá, hogy az uniótól segítséget nem nagyon kap az ország, a V4-ekkel tudunk együttműködni, segítséget pedig Kínától és a Türk Tanács tagjaitól kaptunk eddig.

– A válság után érdemes lesz megkérdezni, hogy hol voltak az EU járványügyi szakértői, azok mit mondta – jegyezte meg.

Most azoknak jár köszönet, akik a frontvonalban dolgoznak

A gazdaságvédelem kapcsán azt mondta: hogy most elsősorban azoknak jár köszönet, elismerés, akik a frontvonalban, az egészségügyben, rendvédelemben dolgoznak. Ugyanígy az üzemekben, kereskedelemben, közigazgatásban dolgozóknak is köszönetet mondott. – Ez egy háború, amelyben a mindenkinek köszönet jár, az ország fegyelmezetten hajtja végre az intézkedéseket – szögezte le.

A járvány csúcspontján tízszeres lehet a terhelés

A jelenlegi stratégia kapcsán elmondta: azon dolgozik a kormány, hogy a vírus terjedését lelassítsa.

Amikor eljutunk a járvány csúcspontjára, akkor a mostanihoz képest tízszeres terheléssel kell szembesülnie az egészségügyi ellátórendszernek, erre kel, felkészülnünk emberben, készletben – hívta fel a figyelmet a kormányfő. Hozzátéve: ehhez katonai terv kell, ez alapján működik majd az ország is. – Hősies orvosokra, ápolókra, fegyelmezett betegekre és hozzátartozókra van szükség – tette hozzá.

Hétfőtől érkeznek a kórház parancsnokok

Az interjúban elhangzott: a készletgazdálkodás része, hogy hétfőtől megjelennek a kórház parancsnokok, ők egyenruhások, akik a járványügyi intézkedések betartását, a készletezést munkaerő gazdálkodást ellenőrzik, biztosítják.

Forrás: magyarnemzet.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva