Krausz Andrea | 2018.11.26. 07:00
Kipróbáltuk a korcsolyapályát Balatonlellén
Egészen különleges élmény közvetlenül a Balaton vize mellett korizni. Naplemete után is gyönyörű a tó, kiváló a jégpálya, jó a hangulat. És esés után egész könnyű felállni.

Legalábbis annak, aki közel van a palánkhoz. Abba kapaszkodva ugyanis könnyebben felkanalazza magát az ember. Vagy megmarkol egy fakutyát, mert az is van a BL YachtClub korcsolyapályáján. Kezdőknek vagy anyukáknak, akik bizonytalanabbul mozognak a korival a lábukon, kifejezetten jól jön a szánkótalpú szék. Ha rátámaszkodik az ember, biztonságot ad és így is lehet siklani. Az odalpalánknak köszönhetően az is meg tud állni, aki nem igazán képes még jól fékezni, bár azt azért nem árt az első alkalmakkor megtanulni.
A jégről való felállás közben tudatosult az is, hogy kesztyűt nem ártott volna húzni, mert anélkül ugyanis nem érzi az ember az ujjait, úgy lefagy. Egyébként az ilyen komfortos pályán sokkal könnyebb megtanulni az alapokat, mint a Balaton nyílt jegén.

Kesztyűt ne felejtsünk el húzni!

Balatonlellén a hét végén megnyílt a harmadik koripálya-szezon. A 300 négyzetméteres valódi jégfelületet víz fagyasztásával hozzák létre, a pálya alatt húzódó csőredszerben mínusz 10 fok van, így biztosítva a hideget, tehát nem műanyag pályáról beszélünk.

Akinek nincs korija, az tud bérelni. Van mindenféle méret, így az egész család kaphat a lábára cipőt. Sokan ki is használták a lehetőséget már az első napon, viszont azt észre vettem, hogy az anyukák inkább kintről figyelték a fiatalokat és aput. Pedig csak arra tudom biztatni a hölgyeket, hogy ne fosszák meg magukat ettől az élménytől! Sokat lehet tanulni pl. a nagyobb gyerkőcöktől, akik bátrabban mozognak, és pontosan tudják, hogy esés nélkül nincs tanulás.

 

A BL Yach Club tényleg egy valódi téli élményközponttá vált. Annál szebbet nehezen lehet elképzelni, hogy ott vagy a Balaton közvetlen közelében a szépen kivilágított jégpályán, szól a zene, élvezed a hűvös levegőt, elkortyolsz egy illatos forralt bort vagy teát, esetleg bemész a vízbe... Ja, mert egy szaunát is felépítettek idén a koripálya mellett! A vízbe nyúló stégről a szaunázók közvetlenül beléphetnek a Balatonba, a helyiség ablakaiból kilátás nyílik a tóra.

Novemberi fürdőzés a szauna után (Fotó: Krausz Andrea)

A hangulatot a nyitó napon feldobta az is, hogy élőzene is szólt a korcsolyapályán. Müller Attila szaxofonozott, amíg mi róttuk a köröket a jégen. Itt láthatod:

A jégpálya február végéig, a szauna áprilisig várja a vendégeket. Mostantól minden hétvégére jut valami program, december 1-jén például a Mikulás regattával elindul a négy fordulós téli vitorlásverseny-sorozat, adventi vásár nyílik közvetlenül a parton és a Balatoni Kör vendéglátósai, borászai, pálinkakészítői, cukrászai kóstolóra invitálják az érdeklődőket a második gasztropiknikre. Tóth Balázs, a BL YachtClub vezetője, az egész éves balatoni turizmus atyja azt ígéri, hogy szinte minden hétvégére jut valamilyen program. Lesz hokimeccs, curling-verseny, jégfesztivál, farsang és egy csomó tematikus látnivaló vagy élmény.

Itt látható egy videóriport Tóth Balázzsal:

A BL YachtClub szobáit – a koripályának köszönhetően- szinte minden hétvégére értékesítették. A korcsolyapálya hétköznapokon és vasárnap 10-től 20 óráig van nyitva, pénteken és szombaton 10-től 22 óráig. A belépőjegy hétfőtől péntekig: 500 Ft/fő, péntek 16 órától vasárnap 20 óráig: 1000 Ft/fő. Van hütte, vagyis büfé, ahol a forral bortól a kávéig, a lepénytől a pattogatott kukoricáig sokféle dolog kapható. További részleteket a korcsolyapályával kapcsolatban itt olvashattok.

Korcsolyázás, videó és szöveg: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva