viharjelzés: Siófoknál 2
14°
19°
DNY
3 km/h
2019.05.15. 08:00 Kisorsolták a Nemzeti Regatta csapatainak hajóit
Megosztom
A Siófokon negyedik alkalommal rendezik meg Nemzeti Regattát. A magyarországi települések amatőr vitorlásversenyének csapatai ezúttal a vitorlás- és sárkányhajófutamok sorsolásán vehettek részt, melyet 2019. május 14-én egy sajtótájékoztató keretén belül tartottak meg, stílusosan a Siófok katamarán fedélzetén.

A sajtótájékoztatón 23 település képviseltette magát, az eseményen ők személyesen is közreműködtek a vitorláshajók és a sárkányhajó futamok beosztásának sorsolásában.

A IV. Nemzeti Regattát június 1–2-án rendezik Siófokon, a Mol Nagyon Balaton rendezvénysorozat részeként. A vitorlásverseny mellett színes programokkal, színpadi produkciókkal és koncertekkel várják a látogatókat.

A regattán idén is 50 csapat versenyez, 12 újoncnak számító település is részt vesz a küzdelmeken.

– Mi maga a Nemzeti Regatta? Gyakorlatilag egy olyan vitorlásverseny, amelynek bár célja, hogy a vitorlás sportot népszerűsítse, és természetesen ebből fakadóan a sportértékét sem szabad elhanyagolni, ugyanakkor az esemény alapvetően a kilátogatók szórakoztatásáról is szól az egyéb versenyszámok, és a parti programok révén. És természetesen arról is szól, hogy az ország különböző részeiből érkező települések turisztikai attrakcióit bemutassuk. Külön célkitűzésünk, hogy az ország más régióiból nagyobb arányban jöjjenek települések, így örömteli, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is a nevezők 70 százaléka nem a Balaton partjáról érkezik. Mindez valóban azt mutatja, hogy egy országos érdeklődésű rendezvényről van szó, hiszen óriási lelkesedéssel 16 megyéből érkezik 50 település a Siófoki Hajóállomásra – mondta Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

Az esemény szakmai védnökeként Dr. Kollár Lajos a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke is köszöntötte az egybegyűlteket.
– Én is úgy látom, hogy ez a rendezvény valóban óriási lehetőség a sportág népszerűsítésére, hiszen valóban nem csak a Balaton-parti települések neveznek, hanem az ország minden részéből érkeznek a vendégeink, akik nagy örömmel vesznek részt az eseményen. Az elmúlt években ráadásul azt tapasztaltam, hogy akik egyszer részt vettek a vitorlásversenyen, azok visszatértek a későbbiekben is – hangsúlyozta az MVSZ elnöke.

Tavaly Siófok a várossá válásának 50. évfordulóját ünnepelte, így a Nemzeti Regatta szervezői célul tűzték ki, hogy e jeles alkalomból 50 település vegyen részt az országos eseményen. Jelenleg a helyszíni infrastruktúra maximum ennyi település színvonalas kiszolgálására alkalmas, így a résztvevői létszám növelésére már nem volt mód, de a nevezési határidő végére idén is minden hely elkelt.

Fontos küldetésnek tekintették a szervezők, hogy tovább növeljék a nem Balaton-parti települések arányát, ezzel is hangsúlyozva, hogy a Balaton nem csak a régióban élőké, hanem nemzeti kincsünk. Idén a BAHART 34 olyan települést lát majd vendégül az eseményen, mely a Balatontól távolabbi országrészekből érkezik.

A hajósorsoláson minden benevezett település izgatottan várta, hogy megtudja melyik hajóval kezdi meg június 1-jén az amatőr vitorlásversenyt és mely csoportban kezdi meg a sárkányhajó-versenyt.
A Nemzeti Regatta a legénységtől nem igényel komolyabb vitorlázó tudást, hiszen a futamokon egyforma hajókkal (3 hajótípusból 6-5-6 hajó) versenyeznek a csapatok, illetve a vitorláshajókat szakképzett kormányossal együtt biztosítja a Bahart, ezzel is megteremtve az egyenlő indulási esélyeket. Minden vitorlásra 7 fős települési legénység ül fel a szakképzett kormányos mellett. Így küzdenek meg a települések a szombati 3 előfutamban (17+17+16 csapat), majd a vasárnapi negyeddöntőkben (24 csapat), az elődöntőben (12 csapat) és a döntőben (6 csapat) a dobogós helyekért.

A szombati előfutamok beosztása a sorsolás alapján a következőképpen alakult:

Mindegyik előfutam mindhárom színcsoportjának (mindhárom hajótípus) futamaiból az első és második helyezett automatikusan jut be a negyeddöntőbe, és ehhez a 18 településhez csatlakozik majd a 9 harmadik helyezett közül a futamok után kisorsolt további 6 település.

A vitorlásverseny mellett – mely akár nézőhajókról, valamint a színpad mellett felállított óriás kivetítőn is figyelemmel kísérhető lesz – szintén látványos izgalmakat tartogat a Sió-csatornán zajló sárkányhajó-verseny. Idén rekordszámú nevezés érkezett, a Nemzeti Regattára érkező minden második csapat, összesen 25 település ebben a versenyszámban is megméretteti magát.

A sajtóeseményen sorsolták ki a csapatokat a szombati sárkányhajó csoportküzdelmekbe:

Idén újításképpen a sárkányhajó futamon induló településeket 6 csoportba (A-tól F-ig) sorsolták a szervezők az előzetesen rögzített lebonyolítási rendnek megfelelően. Így a szombati versenynapon csoportküzdelmeket láthatunk 4 körön keresztül, és a vasárnapi selejtező körbe az induló 25 csapatból már csak 18 fog továbbjutni. Vasárnap két selejtező kör következik, melyek után 9 csapat jut tovább. Az elődöntőből pedig már csak 3 csapat léphet tovább a vasárnap délutáni döntő körbe. A döntőben egy helyosztó futamot követően kerül sor a bronz futamra, végül pedig a döntőre, melyben kiderül, hogy idén ki lesz a Nemzeti Regatta sárkányhajó versenyének győztese.

Borítókép: Balatoni Hajózási Zrt.

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva