2019.07.10. 05:50
Kispingvinek úszták át a Balatont, közel nyolcvan kilométer tettek meg a vízben
Hétfőn reggel startolt az úszás: 6.30-kor indultunk el Keszthelyről és most néhány perce, kedden délután negyed 5-kor csaptunk a célba, mondta lapunknak már a parton az egyik felnőtt úszó, Menczinger Kata.

– Hétfőn este a tervezett célunkat nem teljesíthettük, mert hiába volt engedélyünk, a Hableány katasztrófa miatt nem úszhattunk… Meg kellett állnunk, ezért számolgattunk, hogy meddig juthatunk majd – tudtuk meg az úszótól.

Az első nap tervezett célja nem mellékesen Révfülöp volt, azt túl is teljesítette a csapat, jól haladtak. Révfülöpön este fél 10-kor kötöttek ki a kísérőhajók, majd másnap, a hajnali 4 órai ébredés után 6 körül indultak tovább.

És, hogy mennyi Kispinving úszott? Tizennyolc gyerek szállt be vízbe, a három fő úszóval: Török Fannival, Kata testvérével, Menczinger Melindával és persze Katával. No meg vízben voltak a szervezők és a segítők is.

A legkisebb Kispingvinek, azaz a gyerekek – fiúk, lányok – most végezték el az 5. osztályt. Róluk azt is érdemes tudni, hogy mindannyian a Kispingving klubban úsznak és vízilabdáznak.

Az utolsó váltó, Blahuta Bazsi és Veres Bálint követi Melindát. Aztán mindenki beugrik. Velünk jönnek a Végtaghiányos gyermekek, akiket Decathlonos kollégák kísérnek. Illetve a Kos Pingvin szurkolói!

Közzétette: Kis- Pingvin Úszó és Vízilabda Előkészítő – 2019. július 9., kedd

Kata azt is kiszámolta nekünk, hogy mennyit úsztak le ők és a gyerekek:

– Hosszában a Balaton 77,5 kilométer, nyilván nem nyílegyenesen jöttünk, át kellett menni a déli partra is kikötni… Szerintem 80 kilométer felett teljesítettünk. De hogy személyre lebontva mennyi, az nem tudom, fogalmazott Kata, aki arról is beszélt, hogy nagyon izgultak, hetek óta figyelték az időjárás jelentéseket.

– Reméltük, hogy egyáltalán eltudunk indulni, hiszen vasárnap estére ide is megérkezett a hidegfront, ám szerencsére hétfő reggelre olyan idő lett, hogy úszhattunk. Az úton, pontosabban a vízben többnyire jó idő volt, a szél is kedvezett, hiszen hátszelünk volt, foglalta össze Kata.

Kiderült: a monotonitás a legnehezebb a hasonló sport teljesítményekben. A gyerekek nem mellékesen fél óránként párosával „cserélődtek” a vízben a három fő úszó mellett.

Sólymos Levente is a gyerekúszók között volt.

– Izgultam, tudtam, hogy kemény lesz, kemény is volt!, – mondta a 11 éves srác. – A víz csak akkor volt hideg, amikor beleugrottunk, utána nem volt kellemetlen. Nagy kihívás volt és nagyon jó érzés volt az is, amikor kiértük a partra.

Nézd meg előző beszámolóinkat is a nagy próbatételről itt.

Mi lehet cukibb a KisPingvineknél? Jönnek a MiniPingvinek!??‍♀️?‍♂️?

Közzétette: Kis- Pingvin Úszó és Vízilabda Előkészítő – 2019. július 9., kedd

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva