2018.12.29. 15:00
Kiss Ramóna: „Bármikor megérkezhet a gyermekünk”
Kiss Ramóna tizenhét éves kora óta megállás nélküli, pörgős élete fordulóponthoz érkezett. A csinos műsorvezető innentől minden percében születendő kisfiára koncentrál, és arra, hogy Noé nyugodalmas környezetben tölthesse az életét alapjaiban meghatározó, első fontos hónapokat és éveket.

A színész-műsorvezető a Balaton mellett kezdte karrierjét.

– Balatonfűzfőn édesapámék csináltak egy melegkonyhás büfét, aminek Ramóna büfé lett a neve. Ott dolgoztunk, hamburgert, hekket, mindent árultunk – mesélte Ramóna. Itt találkozott egy fotóssal, aki modellügynökségnél dolgozott, de egy szerencsének köszönhetően találkozott a V-Tech zenekarral is.

– Kefir feltette a kérdést, hogy ki szeretne elénekelni vele egy dalt a színpadon, és én nagyon szerettem volna. Felmentem, elénekeltem vele, és másnap mentem ugyanúgy melózni reggel hatra a büfébe. Jött egy úriember, és mondta, hogy emlékszik rám, mert egy hete itt nyaral és minden nap én szolgálom ki, és lefotózott tegnap, ahogy énekeltem. Így kerültem be az a Barátok köztbe – mesélte Kiss Ramóna, aki a sorozatban 16 évig alakította Zsófi karakterét, azóta műsorvezetőként láthatják a nézők a képernyőn.

Nekem a Balaton a Riviéra?!

Közzétette: Kiss Ramóna – 2017. június 6., kedd

Úgy alakult az életem, hogy tizenhét éves korom óta dolgozom– meséli Ramóna, aki egy casting után, egyik napról a másikra a Barátok közt szereplői között találta magát, és egy ország azonnal megismerhette.Azóta állandó pörgés jellemzi az életemet, de most már elmondhatatlanul várom, hogy Noé megszületésétől egy másik életszakasz vegye kezdetét. Talán még soha nem vártam ennyire semmit sem.

View this post on Instagram

Dédi Papával? #oszibacsi #szigliget #?

A post shared by Kiss Ramóna (@ramona_kiss) on

Ramóna úgy döntött, amíg Noé engedi, addig mind színházi, mind tévés feladatait megoldja teljes erőbedobással.

– Egyeztetve az orvosokkal a műsorvezetés mellett még a szerepeimet is játszottam egy ideig a színházban. Most viszont már száz százalékban Noé érkezésére tudok koncentrálni, átmosom a kis ruháit, behajtogatom őket a szekrénybe, felhőcskét festek a gyerekszoba falára – folytatja lelkesen a gyönyörű kismama. – A párom, Máté rám bízta, hogy milyen színű legyen Noé szobájának fala, vagy hogy milyen ruhákat vásároljak neki, ő inkább a babakocsi-választásból és a kütyükkel kapcsolatos dolgokból veszi ki jobban a részét.

View this post on Instagram

☀️ #balaton

A post shared by Kiss Ramóna (@ramona_kiss) on

A műsorvezető azt mondja, Máté talán még nála is jobban izgul, ha a közelgő nagy eseményre gondol.

– A legjobb barátaink viccesen azt mondják, hogy Máté egy havert kap Noé személyében, akivel aztán együtt bandázhatnak. Persze tudom, hogy borzasztóan felelősségteljes apuka lesz, de közben mind a ketten nagy gyerekek vagyunk és ez talán nem is baj. Ebben a szellemben, nyitottan szeretnénk nevelni a kisfiunkat. Azt is el tudom képzelni, hogy Noé lesz, aki tízévesen az asztalra csap, és azt mondja: most már szedjétek össze magatokat – fűzi hozzá nevetve Ramóna.

View this post on Instagram

A Riviéra ?! #balaton #szigliget

A post shared by Kiss Ramóna (@ramona_kiss) on

A pár egy fontos lépésével gyakorlatilag a finiséhez érkezett a Noét váró időszak.

– Még meg sem fogant a baba, már tudtuk, hogy szeretnénk levetetni az őssejteket, ha egyszer várandós leszek. A napokban átvettük a Czeizel Intézetben a köldökzsinórból kinyerhető őssejtek levételéhez szükséges csomagot. Az FH Biobankban tárolt őssejtek számos betegség gyógyításánál jelenthetnek nagy segítséget, genetikai egyezés esetén akár a család más tagjainak is. Ez a doboz gyakorlatilag azt szimbolizálja, hogy bármikor megérkezhet az első gyermekünk. A papírokat kitöltve most láttuk életünkben először hivatalos dokumentumon is leírva Noé nevét. Nagyon megható pillanat volt, alig ocsúdtunk fel belőle – teszi hozzá a boldogságtól sugárzó kismama.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva