2019.03.25. 08:00
Körbefutották a Balatont - 196 km!
Véget ért a 12. Spuri Balaton Szupermaraton. Egyénileg, párosban, vagy 2-3-4 fős váltóban is teljesíthető volt 4 nap alatt a tókerülő verseny 196 kilométeres távja.

Az esemény négy napján 9 versenyszámban álltak rajthoz a futók 2019. március 21-24. között. Vasárnap az utolsó napjához ért a verseny és az indulók a balatonfüredi Tagore sétányról már azzal a szándékkal és reménnyel rajtolhattak el, hogy 51,3 kilométer lefutása után a tempónak megfelelő idő múlva sikeresen célba érnek Siófokon, és ezzel teljesítik a négynapos tókerülő vagy a kétnapos felező kihívást.

A mezőny 3 etapban rajtolt el a sétány torkolatától. Az egyéni indulók rajtjánál Barát Gabriella, a BSI e-edzésprogramját jegyző edzőnő kezében szólalt meg a rajtduda. Számos résztvevő az ő edzésterve alapján készült fel a Balaton Szupermaratonra.

Barát Gabi lőtte el a mezőnyt Balatonfüreden (Fotó: Facebook/Balaton és FélBalaton Szupermaraton)

A párosok és váltócsapatok fél órával később eredhettek az egyéni versenyzők után. A napi penzumot, vagyis az 51,3 kilométeres távot a párosok és a 3 vagy 4 fős csapatok a 3 szakaszt egymás között felosztva teljesíthették. A váltóhelyek 16,2 kilométer után Balatonalmádiban, valamint 36,3 kilométer után Balatonakarattyán várták a jelképes stafétaátadásra készülő csapattagokat.

Az útvonal egyik legszebb része a maratoni pont volt, a 51,3 kilométer 42195. métere ugyanis az akarattyai magas partra esett, a csodás panorámát nyújtó ponton akár a siófoki célra is ráláthattak a futók.

A Spuri Balaton Szupermaratont a férfiak versenyében Beda Szabolcs, a női mezőnyben pedig Cseke Lilla nyerte. Mindketten mind a négy napon megnyerték az aznapi abszolút versenyt, így mindketten magabiztosan, nagy fölénnyel vághattak neki az utolsó napi versenynek.

A kétnapos FélBalaton Szupermaraton legjobb női versenyzője Maráz Zsuzsanna lett, a férfiak versenyét pedig Margull Dániel nyerte. Szintúgy mindketten megnyerték a betétszám szombati és vasárnapi versenynapját is, így kérdés nélküli győzelmet arattak.

Maráz Zsuzsanna, a FélBalaton Szupermaraton győztese

A Spuri Balaton Szupermaraton siófoki céljába vasárnap délután órákon keresztül érkeztek a futók, ki-ki maga, ki pedig párja vagy csapata közös örömére. A legjobbakat ünnepélyes eredményhirdetés keretében életkori kategóriánkénti szerinti bontásban kupával díjazta a BSI.

A napi szakaszok így alakultak:

– csütörtök: Siófok – Fonyód 48,2 km (15,8 + 16,1 + 16,3)
– péntek: Fonyód – Szigliget 52,9 km (16,1 + 15,6 + 21,2)
– szombat: Badacsony – Balatonfüred 43,6 km (13,5 + 17,3 + 12,8)
– vasárnap: Balatonfüred – Siófok 51,3 km (16,2 + 20,1 + 15)

Az összetett verseny eredményei:

4 napos egyéni NŐK:

1. Cseke Lilla – 15:17:02
2. Petra Hurtig – 15:59:07
3. Kóródi Ágnes – 16:30:45

4 napos egyéni FÉRFIAK:

1. Beda Szabolcs – 13:32:50
2. Szőcs Előd – 15:04:30
3. Peyer Zoltán – 15:21:37

2 napos egyéni NŐK:

1. Maráz Zsuzsanna – 7:41:31
2. Horváth Csilla – 8:11:41
3. Vándor Nóra – 8:54:57

2 napos egyéni FÉRIAK:

1. Margull Dániel – 6:46:49
2. Bellus Áron – 7:13:11
3. Mészáros Roland – 7:14:39

Így érkeztek meg a befutók Siófokon, nézd meg magad, ha ott voltál!

12. Spuri Balaton Szupermaraton – 4. nap – Siófok – befutók#bszm2019 #korbefutjuk #negynapcsoda #bsimozogjvelunk

Közzétette: Balaton és FélBalaton Szupermaraton – 2019. március 24., vasárnap

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva