2019.10.08. 14:00
Közel 4000 alkalommal segítettek a vízimentők a Balatonnál
Véget ért a nyár, sajnos végérvényesen. A vízimentők is számvetést végeztek.

A legbátrabb fürdőzők, már április 19-én strandolhattak a Balatonban, hiszen ekkor nyitotta meg a strandszezont a Mirabella Camping strandja Zamárdiban. Ők egészen szeptember 30-ig kitartottak, tehát majdnem fél éven át.

A több, mint öt hónapos nyitvatartásuk ideje alatt minden nap VMSZ vízimentők biztosították a Camping strandjára látogató vendégek biztonságos vízi és vízparti kikapcsolódását.

2019-ben 9 tanfolyamon oktatták az újdonsült vízimentőket a VMSZ-nél.

A sikeres vizsgák után 79-el többen vigyáznak ránk a fürdőidényben.

Szükség is van rájuk, hiszen idén több, mint 50 Balaton-parti strandon és számos vízi és vízparti rendezvényen dolgoztak a fürdővendégek, a versenyzők és a fesztiválozók biztonságáért.

A strandokon dolgozó vízimentők 2019-ben 3 783 alkalommal láttak el könnyű sérültet (bajbajutottat).

32 fürdőzőt kellett a vízből kimenteni.

3751 ember a parton részesült szakszerű ellátásban.

61 esetben, további ellátás céljából szükség volt az Országos Mentőszolgálat közreműködésére.

Igaz a nyári strandi szezon befejeződött, de tanfolyamaikra egész évben várják mindazokat, akik szeretnének vízimentőként (úszómesterként) bekapcsolódni a VMSZ munkájába.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva