Bólyi Alexandra | 2018.07.30. 20:00
Közös dalt írt a New Level Empire és a Republic
A New Level Empire dobosával Dj Newllal beszélgettünk nyári kalandokról, zenekarról, fesztiválokról és persze az új dalról.

– Augusztus 5-én a siófoki Plázson adtok koncertet, ami azért is különleges, mert a szervezők a nyereségük egy részét egy 11 éves kisfiú gyógyulására ajánlották fel.
– Nagyon nemes kezdeményezés, a New Level Empire-nek is öröm, hogy felléphetünk ezen az estén. Dj Dominique lesz a ceremóniamester, és egy olyan legendás zenekarral lépünk színpadra, mint a Neoton. Reméljük, az időjárás is hozzájárul ahhoz, hogy a hangulat fergeteges legyen, mindenesetre mi megpróbáljuk hatalmas show-val szórakoztatni a fesztiválozókat. A Neotonnal már sok közös fellépésünk volt, és jó érzés, hogy az ő közönségük is kedvel minket, mindig végigbulizzák a koncertünket. Csepregi Éva pedig fantasztikus, úgy lehet vele beszélgetni, mint egy tinédzserrel, de a zenekarban játszó fia, Dávid is jó arc.

– Ezzel a koncerttel azonban még nincs vége a nagy fesztiváloknak…
– A nyár zárásaként augusztus 23-án, a zamárdi Strand Fesztiválon is koncertezünk. Ez is fontos számunkra, hiszen a fesztivál egyik himnuszát mi írtuk, és büszkék vagyunk rá, hogy az „Odafuthatnánk” című dal a Mahasz lista második helyén szerepel. Természetesen ez a dal is benne lesz a repertoárunkban.

– Ha jól tudom, személyes emlékek is kötnek a Balatonhoz.
– Nem is kevés, hiszen minden nyarat a Balatonnál töltöttem, és töltök a családommal. Régebben vállalati üdülőkbe jártunk, aztán édesapámnak teljesült egy régi álma, sikerült vennünk Balatonkenesén egy telket. Nagyon vicces volt, mert bár megvásárolta a telket, de több mint tíz évig nem kaptunk rá építési engedélyt. Viszont a legfontosabbak megvoltak, mint budi, kis faház… Ez egy nagyon mókás időszak volt. Végül elindult az építkezés, és ez a kis kenesei nyaralócska régóta a családunk központi helye. Nekem is stabil pont, majdnem mindenhova innen indulok. Az egyik fontos célirány Siófok, a másik pedig Balatonfüred, hiszen ebben térségben vannak a legnagyobb bulik, hogy csak egyet említsek: a Balaton Sound.

– A Soundon dj-ként pörgetted a hangulatot. A közösségi oldaladra azt írtad ki, hogy életed egyik legjobb bulija volt.
– Így van, mert a Music FM színpadán léptem fel, és a rádió idén hatalmas színpadot épített, monumentális, polipszerű látványelemmel, óriási traverzekkel, ami odavonzotta a külföldi és a magyar közönséget is. Több dj szerepelt, és a kollégáimmal együtt sikerült úgy elkapnunk a fesztivál hangulatát, hogy irgalmatlan tömegeket tartottunk magunk előtt. Hatalmas élmény volt, valóban megkockáztatom, hogy az összes Sound közül az idei volt a legfantasztikusabb.

– A számok alapján a Sound idén meg is döntötte az elmúlt évek látogatottsági adatait, pedig az időjárás nem kedvezett a júliusi buliknak.
– Régebben sokat játszottam nappali szettet a Sound alatt, és jó idő esetén kevesebben voltak a programokon, mert az emberek inkább a vízben töltötték az időt. Peches dolog volt az idén, mert nem telt el úgy fesztivál, hogy legalább egy napot ne essen az eső, és ez borzasztó. Sajnálom a szervezőket, hiszen irgalmatlan nagy munka és szervezés áll a háttérben, és végül az a legnagyobb feladatuk, hogy ne mocsárba tapossanak az emberek, vagy ne folyjon be a sátrakba a víz.

– Dj-ként is fellépsz, és a New Level Empire zenekar dobosa is vagy. Mennyire kezeled külön ezt a két dolgot, illetve mennyire lehet zeneileg szétválasztani?
– Nagyon tudatosan dolgozom ezen, mert ahol a New Level Empire-rel koncertezünk, ott nem végzek dj tevékenységet. Techno dj vagyok, de játszom mostanában sok house-t is, és Magyarországon nehéz egy mainstream zene arculatát, és a dj-vonalat összehozni. Ez két különböző közönségnek szól, és nem feltétlenül fogadják be egymás stílusát. Volt már rá példa, hogy közösségi oldalon feldobták ezt a témát, de szerencsére a hozzászólások helyén tudták kezelni az ellentétet.

– Szinte az egész nyarat a Balatonon töltöd, úgyhogy neked nem is kell külön nyaralást tervezni. A zenekar többi tagjával mi a helyzet?
– Valóban nekem nem szükséges, hiszen most is itt vagyok Kenesén. A zenekar bejelöl 4-5 olyan napot, amit szabaddá teszünk, így mindenki tervezhet magának programokat. A koncertek október után kifutnak, nincsenek fesztiválok, ilyenkor készülünk a következő évre, vagy a téli klubfellépésekre.

– Sokat utaztok, sok helyen felléptek, bizonyára rengeteg sztoritok van.
– Valóban, hirtelen egy aranyos történet jut eszembe, bár az nem a Balatonhoz kötődik. Többször mentünk Székelyföldre zenélni, ilyenkor utazunk 10-12 órát. Egyik alkalommal erdőben volt egy nagy fesztivál, ott léptünk fel a zenekarral. A koncert után megszálltunk egy tündéri kis faházban. Reggel mentem kidobni a szemetet, egy székely bácsi odajött és megkérdezte: „Fiatalember, mit dobott maga ki?” Mondtam neki, hogy a szemetet, ami két nap alatt gyűlt össze a buszba. „Élelmiszer van benne?” Mondtam: „van”. „Az nem jó, mert tudja, idejárnak kajálni a medvék.” Szaladtam vissza, kiszedni a kukából, nehogy miattam legyen itt később medvebuli.

– Nyáron sokat vagytok úton, ilyenkor a koncertezés köti le az időtöket. Most mire készültök?
– Óriási megtiszteltetés ért bennünket, készíthettünk egy közös dalt a legendás Republic együttessel. Ez nem egy régi dal feldolgozása, hiszen ilyen sok van, hanem közös szerzemény. Borzasztóan büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen régi, nagy zenekarral közöset alkothattunk, és megismerkedhettünk azokkal a tagokkal, akiket gyerekkorunkban csillogó szemmel néztünk a színpadon. Nagyon bízunk benne, hogy a „Valódi” című közös dal sikeres lesz.

– Érdekes zenei utazásnak hangzik, hiszen két különböző stílust képviseltek.
– Kaptunk egy zenei elképzelést Boros Csabától, ezután megtartva a Republic hangulatát, belevittük a New Level Empire stílusát, felvettük Halász Gábor gitárjátékát, majd az énekeket, és végül elkészült az új dal. A szöveget Zola írta. Rá is inspirálóan hatott a Republic-stílus, mert olyan fantasztikusan elgondolkodtató szöveget írt hozzá, hogy akár versnek is elmehetne. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nagyon jó lett a végeredmény.

Szöveg: Bólyi Alexandra
Fotó: New Level Empire

Még több sztárinterjút olvasnál? Kattints a képre a többi interjúért!

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva