– Milyen a viszonya a születési helyével, településével?
– Debreceni vagyok, oda jártam iskolába általánostól az egyetemig. Igaz, az egyetemre kevesebbet jártam, mert közben a színház statisztája voltam. Nem is tudom, melyik alakításomra vagyok a legbüszkébb: talán Molière Tartuffe-jára, amelyben katonát alakítottam.

– Kisgyermekként mi foglalkoztatta?
– Óvodás koromban kukás szerettem volna lenni. Amikor jöttek hozzánk a sze­me­tes­edé­nyekért, előre köszöntem, és nyitottam nekik az ajtót. Tetszett a színes ruhájuk és a nagy autójuk.

– Kedvenc könyve?
– Hatezer példányszámos a könyvtáram. Van kedvencem: a KÖNYV. Így, csupa nagybetűvel. Most például a Gorbacsov titkait olvasom. De emellett az ágyam szélén van az ­in­diánok Amerikájáról szóló alkotás és az Ötven állat, amely megváltoztatta a történelmet című is.

– Milyen zenét szeret?
– Húúúúú! Ez jó kérdés. Valójában mindenevő vagyok.

– Példaképei voltak?
– Bán János főszerkesztő úr. Ő vett fel az MTV-be, még Julius Caesar idejében, 1993-ban. Ő volt a 66 című műsor vezetője, aztán a Megkérdezzük a minisztert is vezette, és még sorolhatnám. Tőle tanultam a szakmát. Mindent. Sajnos már nincs közöttünk.

– Kivel beszélgetne egy pohár bor mellett?
– Ez nagyban függ a bor finomságától. Leginkább egy borásszal beszélgetnék, biztosan megkínálna minden jóval. Egyszer egy barátom azt mondta, ha megkóstolsz egy pohár bort, mondd azt, hogy kitűnő a savgerince. Évekig nem tudtam, hogy ez mit jelent. De bejött. A borászok le voltak nyűgözve. Ám egyszer lebuktam. Azt most nem mesélném el, hogy mi történt a pincében ezek után…

– Mindenkiben megbízik?
– Vannak nagyon jó barátaim, bennük feltétlenül. Persze az ikertestvéremben legfőképpen. Nem eszünk egy kanállal sokszor, de a tányér, a fazék ugyanaz. Egyszer, még egyetemista korunkban az asztalán találtam egy üveg bort. Felemeltem, mondom, megkóstolom. De az alátétre rá volt írva, „testvérkém, ha beleiszol, pofon jön”. Úgyhogy az ember néha meghátrál.

– Került már igazán kellemetlen helyzetbe? Itt az ideje, hogy el is mesélje!
– Sajnos igen. Autóvezetésben nem voltam valami csodás. Amikor negyedik alkalommal is megbuktam, a vizsgabiztos az mondta: „Nézze, Barna, maga csak akkor fog átmenni a vizsgán, ha Stevie Wonder lesz a vizsgabiztos!” Ám később egy kedves hölgyvizsgáztató kegyelemből átengedett. Még sohasem karamboloztam. Gyorshajtások, na azok már voltak. Egy biztos, több pontom van most, mint a katicának.

– Milyen szakmát tanulna szívesen?
– Gyöngyhalász szeretnék lenni. Kifizetődő, azt hiszem. Kis befektetés: úszógatya, és dől a pénz. Hosszú évekig voltam műugró és úszómester. Talán egyszer sikerül…

– Gyűjt valamit?
– Az életéveket. Remélem, lesz belőle jó sok!

– Szokott felesleges dolgokat vásárolni? Mondjon egy példát!
– A vásárlást, azt gyorsan letudom. Ruhát például 3 perc alatt is vettem már. Itt nehezen hibázok. Meg aztán hova tenném a sok kacatot?

– Kedvenc helye a világban?
– Bár imádok utazni, most a vírus miatt sajnos nem lehet. Magyarországon Hajdúszoboszló. Ott gyerekeskedtem nagymamá­méknál, a kiserdő és a sportpálya mellett, a strandnál… No és a Balaton!

– Mi jut eszébe a Balatonról?
– Van Boglár mellett egy kis házam.

A kert vége tele akáccal és gyümölcsfával. Barackból idén három szem termett, cseresznyéből tíz, körtéből egy darab. Szilva egy szál se. De almából, az igen. Azt hiszem, őstermelő leszek!

– Mi a kedvenc sportja?
– Műugrás, egyértelműen. Egyszer voltam országos második. Igaz, akkor abban a kategóriában csak ketten indultunk.

– Az okostelefon mely funkcióit használja?
– Elsősorban telefonálok. Meg persze használom az internetet a munkám miatt. Ezek a ketyerék sokszor okosabbak, mint én. Ez fölöttébb kínos!

– Mennyi idő alatt rakja ki a Rubik-kockát?
– Szabályszerűen még nem sikerült kiraknom, de roppant szégyelltem, hogy a testvérem csukott szemmel is elvégezte a feladatot. Ezért csaltam, szétszedtem a kockát és úgy raktam össze.

– Tapasztalata szerint mit tudnak külföldön a magyarokról?
– Elmondok egy rövid történetet. Évekkel ezelőtt Walesben, Montgomeryben jártam, és megnéztem a vár romjait. Ha már Arany és A walesi bárdok… Bementem egy kis szatócsboltba, hogy vegyek hűtőmágnest. Az eladó nénike, amint megtudta, honnan jöttem, rögvest beszámolt róla, hogy ők errefelé sokan olvasták Arany János örökbecsű művét. Azt mondta, mi, magyarok többet tudunk róluk, mint ők maguk. Hát, nagyon jó volt hallani.

Forrás: szabadfold.hu

Még több sztárinterjút olvasnál? Kattints a képre a többi interjúért!