Szaniszló Hajnalka | 2020.01.02. 14:00
Kultkikötő: 2020-ban is rengeteg izgalmas program vár
Megújult helyszínnel, számos izgalmas darabbal, meglepetésekkel vagyis továbbra is „Víz Tiszta kultúrával” készül a 2020-as évadra a Kultkikötő csapata

Az elmúlt évek tapasztalata, hogy már nem csupán akkor látogatják a vendégek a darabokat ha éppen a Balaton partján vannak, hanem éppen a Kultkikötő programjaihoz időzítik a Magyar Tengerhez való érkezést. Eredményekről, tervekről, fejlesztésekről beszélgettünk Nagy Viktorral a Kultkikötő igazgatójával.

– A vártnak megfelelően alakult a 2019-es esztendő a Kultkikötő életében. A Kultkikötő alapító-igazgatója kifejtette: a megfogalmazás érdekesen hangzik, ugyanakkor csapatuk nem engedheti meg magának, hogy a véletlenre menjen, így olyan darabokat állítottak színpadra, melynek sikerében jogosan lehetett bízni. Emellett az időjárás is kegyes volt a nyári időszakot nézve. Nem csupán a melegebb hónapokban, hanem egész évben várták a közönséget és szép számmal érkeztek a nézők az előadásokra – mondta Nagy Viktor.

Mindent és még annál is többet megtudhatsz a Kultkikötőről, ha szétnézel itt.

KULTKIKÖTŐ a Balatonon

KULTKIKÖTŐ – Víz Tiszta Kultúra 10 éve a BalatononFöldvár – Boglár – FenyvesSzínházi előadások, koncertek, családi programok, kiállítások, filmvetítések, borkóstolók

Közzétette: Kultkikötő – 2015. július 23., csütörtök

 

– A 2020-as esztendő tele lesz várakozással. Június elejére kaptak ígéretet, hogy átadják a megújult balatonboglári szabadtéri színpadot, ahol már most szépen haladnak a munkálatok. A tizenöt éves évfordulót ugyanakkor nem csupán itt, hanem az összes helyszínen szeretnék méltóképpen megünnepelni mégpedig a közönséggel együtt. Arkezik hozzájuk a Tátrai Band, a Vígszínház ifjúsági zenekara akárcsak a kecskeméti Katona József Színház előadásai. A balatonföldvári helyszín megújítása 2020-ra nem készül el, így a városi művelődési házban mutatják be a darabokat. A fenyvesi, badacsonyi helyszín pedig változatlan, de még érkezhetnek egyéb, alternatív helyszínek – részletezte az igazgató.

2019-ben ezek voltak a Kultkikötő újdonságai.

A Balaton környéki településeknek is van lehetőségük partnerként csatlakozni a Kultkikötőhöz. Minden egyes településnek örömmel segítenek, ha van arra igény, hogy egy-egy előadás megjelenjen náluk.

Nyitókép: A helyszín hivatalos sajtófotója

Összeállította: Szaniszló Hajnalka

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva