2020.02.01. 19:27
Kutyát mentettek a keszthelyi tűzoltók
Hídgyűrűbe szorult kutyát mentettek ki a tűzoltók a napokban Keszthelyen, de segítettek már lovaknak, kecskéknek, teheneknek is az életben maradásban.

Kalamár Norbert, a Zala megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, a rémült négylábút sérülésmentesen átadták a gazdájának, így az eset gyorsan és happy enddel zárult. A főhadnagy hangsúlyozta: kollégái rendszeresen segítenek bajba jutott állatokon, az ügyeletre gyakran érkeznek gazdáktól is segélyhívások. – A tűzoltóság feladatai közé a személy- és vagyonbiztonság óvása mellett az ilyen esetek is beletartoznak – folytatta a szóvivő. – Ráadásul többségünk állatbarát, így szívesen segítünk és végül együtt örülünk a tulajdonosokkal. Házi kedvencek rendszeresen kerülnek bajba, így rengeteg kutyás történetet őriz az emlékezet.

Kalamár Norbert elmondta: felhasználva műszaki-technikai lehetőségeiket mentenek ciszternába, kútba esett haszonállatokat is, gyakorta segítenek lovaknak, kecskéknek, teheneknek is az életben maradásban.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján is rendszeresen feltűnnek állatokkal kapcsolatos (siker)történetek. Sokszor előfordul, hogy égő épületből az emberek mellett kutyákat, macskákat, díszmadarakat is menekítenek. Arra is akadt példa, hogy miután minden embert elláttak, kutyát lélegeztettek maszkkal, palackkal. De megtalálhatók egy téli őzmentés képei is: az állat alatt beszakadt a tó jege, de a mentésnek hála megúszta ép (bár vizes…) bőrrel a kalandot.

Nyitókép: pixabay

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva