2019.02.28. 08:00
Ma éjfélig kell leadni a tavalyi fogási naplókat
A 2018-as horgász fogási naplók leadási határidejére és négy halfaj fogási tilalmának kezdetére hívta fel a figyelmet szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A szakhatóság honlapján közzétett tájékoztatás szerint a horgászok számára fontos dátum február 28., mely az elmúlt évi fogási naplók leadási határideje. Március 1-jén pedig – a már érvényben lévő csukafogási tilalom mellett – másik négy halfaj: a fogassüllő, a kősüllő, a balin és a sügér tilalmi ideje is megkezdődik.

A fogási naplókat ott adhatják le a horgászok, ahol a tavalyi állami jegyet megváltották, vagy ahol az idei beszerzését tervezik.

A naplók jelentősége, hogy ezek alapján történik a fogási adatok rögzítése és feldolgozása, melynek célja az elmúlt évben halgazdálkodási vízterületeinkről kifogott halak mennyiségének megbecslése.

A tényleges halfogási eredmények pontossága leginkább magukon a fogási naplót vezető személyeken múlik, azaz hogy – az előírásoknak megfelelően – valóban bevezetik-e a fogott halak adatait a naplóba és azt összesítve leadják-e a megfelelő helyen. A napló vezetésének elmulasztása mindenképp kockázatos, ha ugyanis egy halőri ellenőrzés során hiányosságokra derül fény, a horgásznak vagy halásznak nem csak az állami horgász- vagy halászjegyét vonják vissza, de a pénzbírságon felül a halfogási tevékenységtől való eltiltásra is számíthat.

A határidőn túli leadás esetén is kiadható az új állami horgászjegy, de az ebben az esetben a mindenkori díj összegének kétszeresébe kerül.

 

A fajlagos fogási tilalmakra vonatkozóan hangsúlyozták: a jelzett halfajok mindegyike számára fontos, hogy ebben az időszakban ne háborgassák őket, így biztosítva számukra az eredményes szaporodás lehetőségét.

A sügér esetében a jogszabály több szempontból is módosult az eddigiekhez képest: ez a halfaj január 1. óta méretkorlátozással is védett, legkisebb megtartható mérete az orrcsúcstól a farokúszó tövéig mért 15 centiméter.

Ugyancsak újdonság, hogy a domolykóból, a menyhalból és a sügérből együttesen, naponta legfeljebb 3 kilónyit szabad kifogni és megtartani.

Az általános szabályozás mellett fontos ismerni a Balatonra vonatkozó tilalmi és méretszabályozásokat is.

 

Képek: freepik

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva