likeBalaton.hu | 2020.06.20. 10:00
Ma indul az új balatoni vonatközlekedés, számos, szuper újdonsággal
A Balaton könnyebb elérhetősége miatt több járat közlekedik majd a térségbe, lesz büfékocsi, nem csak a Déliből mehetünk a tóhoz és jönnek az új, kedvezőbb jegytípusok is. Mutatjuk a részleteket!

Az elmúlt 10 évben csaknem 300 milliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre a Balaton környékén, ezeknek köszönhetően Kelenföld és Balatonszentgyörgy, valamint Fonyód és Kaposvár között is megújult a pályaszakasz. A fejlesztések a versenyképes menetidő kialakítását szolgálják. 10 évvel ezelőttihez képest Budapest és Keszthely között már 1 óra 20 perccel csökkent a menetidő – mondta Homolya Róbert, a mondta a MÁV-Start Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Dél-Balatoni vasútvonal átalakítása

2021 nyarára lesz kész a dél-balatoni vasútvonal átalakítása, ezen belül több helyen megújulnak az állomások, P+R parkolók létesülnek és egységes utastájékoztató rendszert építenek ki.

Idén nyáron a partok mellett a peronokon is hallhatók versek a Balatonnál, a Vers a peronon címmel már 13 Balaton-parti vasútállomáson hallhatók magyar költők versei, mutatjuk az állomásokat és a további részleteket.

Már a Keleti pályaudvarról és Kőbányáról is indulnak vonatok a Balatonhoz

A fővárosból az utasok a Déli pályaudvar és Kelenföld után már a Kökiből és a Keleti pályaudvarról is elérik a Balatont, a térségbe tartó vonatokon a tavalyihoz hasonlóan, idén is 1,6 millió utasra számítanak – tette hozzá Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója.

Fotó: Mihály Szilvia

Új jegytípusok is lesznek, az utasok kényelme érdekében

Az utasok kényelmét szolgálja a két új jegytípus: a Balaton 24 és a Balaton 72 bevezetése is, amelyek a megvásárlástól számítva 24, illetve 72 órán át korlátlan utazási lehetőséget biztosítanak a tó környékén. A 24 órás jegy ára 990 forint, 26 éven aluliak számára 660 forint, a 72 órás jegyért 2490 forintot, a 26 éven aluliaknak 1650 forintot kell fizetni. Ezek a jegyek a balatonfenyvesi kisvasútra és a Tapolca Sümeg közti vasúti közlekedésben is érvényesek.

Vakáció bérlet a diákoknak egész nyárra

Idén nyáron is megvásárolhatják a nappali vagy esti tagozatos diákigazolvánnyal rendelkezők a korlátlan magyarországi utazást biztosító Vakáció bérleteket, amelyek 15, 30, 60 vagy 90 napra is érvényesek lehetnek. Ezek a bérletek a MÁV-START és a GYSEV teljes belföldi hálózatán felhasználhatók.

Légkondicionált kocsik

Az idei nyáron minden korábbinál több, 51 légkondicionált InterCity-kocsi fog közlekedni a Balatonhoz minden nap. Nyáron a balatoni Aranypart és Ezüstpart expresszvonatokon Sátoraljaújhely valamint Záhony és Balatonszentgyörgy között, továbbá a Kék Hullám gyorsvonatokon is lesznek az IC+ kocsik – olvasható a vasúttársaság közleményében.

Tudtad, hogy idén nyáron minden eddiginél több InterCity kocsi közlekedik a Balatonhoz? Mutatjuk!

Ismét jönnek az étkezőkocsik is

z utasok igényeihez igazodva idén nyáron is lesz az étkezőkocsi-szolgáltatás a Balatonnál. Az Utasellátó a nyári menetrend időszakában minden nap elérhető lesz az utasok számára a Déli pályaudvar és Keszthely között közlekedő Balaton expressz vonatokon. Újdonság az idén, hogy bővülnek a készpénzmentes fizetési lehetőségek: a bankkártyák mellett már SZÉP-kártyával is lehet fizetni az étkezőkocsikban.

 

Nyitókép: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva