2019.01.12. 07:00
Már készülnek a 173. hajózási szezonra a Balatonon
Szezonon kívül sem pihennek a hajósok. Megkezdődött a téli karbantartás időszaka, ilyenkor renoválják a vízi járműveket. Ahol kell, motort is cserélnek, a Kelén nosztalgia hajóba pedig orrsugár hajtóművet szerelnek be.

– Gőzerővel zajlanak a karbantartási munkálatok a Sója téren – mondta el Dónucz László, a Balatoni Hajózási Zrt. értékesítési és forgalmi igazgatója. Hozzátette: december 14-én elfogadta a tulajdonosi kör a 2019-es üzleti tervüket, amelynek hangsúlyos részét képezi a beruházási, karbantartási terv is.

– Idén a tervek szerint 456 millió forint értékben valósítunk meg beruházást, 180 millió forint jut a hajókra, 140 millió a vitorlás és a egyéb kikötőkre, 90 millió forintból fejlesztjük az informatikai és kamerarendszert – sorolta Dónucz László. Megemlítette: idén új hajót nem vásárolnak, viszont a meglévő flotta karbantartására 318 millió forintot költenek.

– A Baross komp lemezvastagságát vizsgálják most dolgozóink, és ha kell kicserélik. Motorfelújítások, valamint cserék is zajlanak. A Kelén nosztalgiahajóba egy orrsugár hajtómű beszerelése történik, amely a könnyebb fordulást segíti elő – mondta el az értékesítési igazgató. Megjegyezte: a Sója tér előtt olyan keringető rendszer van beszerelve, ami 2-3 méteres sávban biztosítja, hogy a víz ne tudjon befagyni, így a jég nem tud kárt tenni a hajókban.

Az év utolsó napjaiban egyébként csaknem dupla kompjáratot kellett indítaniuk a megnövekedett forgalom miatt. Januárban Szántódról reggel hét órától 17 óráig közlekedik a komp Tihanyba. A 173. hajózási szezont a hagyományokhoz híven április 20-án, nagyszombaton kezdődik.

Már 2018 novemberében a kétmilliomodik utasát köszöntötte a balatoni hajózási társaság. A Bahart 2018-ban ismét rekordévet zár az utasforgalmat tekintve, már novemberben 9 százalékkal többen vették igénybe szolgáltatásaikat, mint 2017-ben. Nem csak utast, hanem kerékpárt és gépkocsit is többet szállítottak. A személyhajózásban is jelentős forgalomnövekedést realizált a társaság. A Bahart személyhajói a 172. hajózási szezon végére több, mint 750 ezer utast szállítottak, amely hat százalékkal több, mint 2017-ben. A rendezvényhajózás területén a hajóbérlések száma az előző évhez képest 28 százalékkal növekedett. Egyre többen választják a hajókat céges- és családi rendezvények különleges helyszínéül.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva