Szaniszló Hajnalka | 2019.07.04. 09:00
Prímásverseny az Anna-bálon? Jelentkezz rá te is!
Július 12-ig várják a 16 és 35 év közötti, klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűsök jelentkezését, amelyet az Anna-bál előtti héten, július 23-án és 24-én tartanak. Prímásverseny Balatonfüreden, jelentkezz te is!

A balatonfüredi önkormányzat és a Hagyományok Háza Anna-bál prímásversenyén minden jelentkezőnek két versenyszámot kell előadnia, egy kötelezőt és egy szabadon választottat, egyenként öt-öt percben.

A kötelező műsorszáma Lavotta János, Lavotta első szerelme című műve. Emellett a jelentkezőknek a következő művekből kell még egyet választaniuk öt perc időtartamban: Reményi Ede Repülj fecském, Vittorio Monti Csárdás, Pablo de Sarasate Cigányosan. A szabadon választott műsorszámban a jelentkezők az általuk legkedveltebb magyar nótacsokrot adhatják elő öt-hat percben. Kísérőzenekarról a verseny szervezői gondoskodnak.

Az első helyezett nettó 1 millió forint díjazásban részesül, a második 500 ezer, a harmadik 300 ezer forintot kap. A nyertes ezen kívül felléphet a 195. Anna-bálon is. Különdíj lesz a Rácz Pál hegedűkészítő mester által felajánlott hegedű.

Július 24-én este a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból gálakoncert lesz a Gyógy téren felállított nagyszínpadon.
A versenyre július 12-én éjfélig lehet jelentkezni a Hagyományok Háza honlapján található jelentkezési lap kitöltésével.

 

Összeállította: Szaniszló Hajnalka

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva