Keszey Ágnes | 2021.07.10. 07:00
Medvemama és bocsa a Balaton északi partján - utánajártunk
Egy túrázó blogger arról írt a napokban, hogy medvetalpnyomokat talált Balatonhenye környékén. Erre alapozva sorra láttak napvilágot a balatoni medvéről, illetve annak feltételezett jelenlétéről szóló hírek.

„Medve a Balaton-felvidéken!” – e címmel tette közzé írását a hét elején Camino Steve hosszútávtúrázó, blogger, színházi- és kommunikációs szakember.
Vasárnapi túráját idézte fel, amikor az Országos Kéktúra Balatonhenye környéki, elterelt útvonalánál járt. Blogbejegyzésében arról ír, hogy a régi- és új nyomvonal találkozásától (Vaskapu-árok, Juhász forrás) körülbelül egy, másfél kilométerre az új ösvényen Balatonhenye felé, medve talpnyomokat talált az erdészeti úton.

„Eléggé sokkoló élmény a Balatonnál találni egy ilyen nyomot, hiszen mindenki csak a Bükk, Mátra, Börzsöny és Zemplén erdeiben fedezte fel eddig, hogy egy-egy medve járt arra korábban. Ilyen messzire és főleg ebbe az irányba pedig még nem merészkedett el a zöldfolyosókon, illetve ebben az esetben a Dunán keresztül idáig egy medve sem. Persze óriási távolságokat képesek megtenni elég rövid időn belül és ráadásul a Kéktúra most erre terelt szakasza korábban alig járt ösvény volt, így nem nagyon zavarhatta meg őket senki, ha még a Nemzeti Park erdészeinek és munkatársainak sem tűnt fel idáig a váratlan vendég„- szerepel a Camino Steve oldalon.

Az írásból az is kiderül, hogy a túrázó több szakembernek is megmutatta a fotókat, melyeken egy kisebb nyom is látható. A blogger-túrázó véleménye szerint egy nőstény medve és bocsa kóborol az erdőben.

Szerkesztőségünk a történet kapcsán megkereste a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságot, mely megküldte hivatalos állásfoglalását.
A Fekete-hegyre kirándulók tájékoztatására a következőket írták.

„A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság utánajárt, valóban járhat-e medve a Fekete-hegyen. Az Igazgatóság kollégái bejárták a területet, konzultáltak a térségben dolgozó gazdálkodókkal (pl. erdész, vadász, állattartó) is.

Munkatársaink az említett területen medve jelenlétére utaló nyomot nem találtak, tehát az interneten megjelenteket semmi nem erősíti meg.

A vadállatok és a szabadban tartott háziállatok magatartásában sem tapasztaltunk változást, a területen található vadkameráink nem rögzítettek medvére utaló képeket. A Fekete-hegy elhelyezkedése is kétségessé teszi anyamedve és medvebocs jelenlétét, ugyanis a terület sűrű település- és úthálózata nem nyújtanak kedvező életkörülményeket a medvék számára.

Fentieket is figyelembe véve, tisztelettel

kérjük, ha medvét vagy medvére utaló nyomot, jelet észlelne a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, elsőként a +36 30 457-9119 számot hívja, illetve a honlapunkon található elérhetőségeken jelezzen, ezzel is megelőzve az esetenkénti megalapozatlan pánikkeltést, félelemkeltést.

A témában a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság már megjelentetett egy „kisokost”, amit érdemes elolvasni.”

 

Cikkünk borítóképe illusztráció, forrás: pixabay

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva