2019.02.26. 07:00
Még bő két hétig síelhetünk a Balatonnál
A héten akár 20 fok is lehet, így adja magát a kérdés: meddig élvezhetjük itthon a téli sportokat.

A Balatontól alig félórányira található az eplényi Síaréna, ahol már november végén megindultak a hóágyúk, hogy egész télen élvezhessük itthon is a síelés örömeit. Most pedig, hogy a tavaszi napsugarak már a nagykabátot is lecsalogatják rólunk, adja magát a kérdés, hogy meddig csúszkálhatunk még a havas lejtőkön.

Március közepéig egészen biztosan lehet még Eplényben síelni, ugyanis március 15-én idén is szeretnénk megtartani a hagyományos Nemzeti Csúszást. Az ünnepnapon közösen felmegyünk a négyüléses felvonóval a csúcsra, majd kokárdát öltve, lobogó zászlókkal a kezünkben szintén együtt csúszunk le, és a völgyben elénekeljük a himnuszt. Ez egy különleges hangulatú megemlékezés az 1848-as hősökről – mondta el László Márk marketing vezető, aki azt is hozzátette, hogy a gyönyörű napsütéses időben különösen érdemes kihasználni a sípályák adta lehetőségeket.

– A vendégeink több, mint fele Budapestről érkezik, és azt tapasztaljuk, hogy amikor a fővárosban esik a hó, rengetegen jönnek síelni, de ha ragyogóan süt a nap, akkor bizony megfeledkeznek rólunk. Pedig ilyenkor még nagyobb élmény a lejtőkön csúszni, miközben már akár a síkabátoktól is megszabadulhatunk.

Az eplényi sípályákra mintegy 20 ezer köbméter hó került eddig, ez átlag hatvanöt centis hóvastagságot jelent. A pályakarbantartók nem csak javítják a lyukakat, de nagyon vigyáznak is arra; így még az erdőben kirándulókra is ügyelnek, nehogy sáros lábbal a gondozott, havas lejtőkre sétáljanak.

Szöveg: dm
Nyitókép: pixabay

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva