2019.12.11. 14:00
Merész terv: Kopár István a Balatonról indul, majd megkerüli a Földet
Kopár István, az első magyar szólóvitorlázó Föld-kerülő a Sió-csatornán indulna el negyedik Föld-kerülő útjára. A Magyar Vitorlás Szövetség közösségi oldalán az is kiderül, hogy a vitorlázó minden kikötés után kicsit partra vetett halnak érzi magát.

– Egyik legnehezebb szakasz a verseny utáni, amikor az ember vákuumba kerül, amiben már rutinom van, de nehéz a visszarendeződés a normál, szárazföldi életbe. Kicsit parton vergődök – ezt mondta a portálon a legendás vitorlázó.

Kopár István kifejtette, min­den Földkerülés egy sportba való menekülés eredményeként született meg, mert valamelyik parti projektje elakadt. Most is van ilyen, egy álom, amit részben édesapjától örökölt, és maga is – ahogy fogalmazott – „hozzátett”. Eszerint a Balaton hosszú távú jövője aggasztotta édesapját, és őt is, így kotorni szeretnék a tavat folyamatosan, szerinte a kotralék elszállítása egy hajózható Sió-csatornán történhetne gazdaságosan.

Fotó: családi/veol.hu

– Egész évben hajózható Siót szeretnék valahogy összehozni, ami egyedül nem megy, ehhez a nemzet, az ország akarata, hozzájárulása kell. Hogy ezt kicsit segítsem, motiváljam, kitűztem a negyedik Földkerülést is a tervek között, ami igazi magyar bravúrként a Balatonról indulna, a Sión, a Dunán, a Fekete-tengeren keresztül, és ezúttal nyugati irányban, mert nem szeretek ismételni – utalt terveire a sportember.

Kopár István a magyar vitorlássport kapcsán elmondta, tökéletes receptet nem tud, de azt nagyon szeretné átadni, amit külföldön, elsősorban az Egyesült Államokban tanult, eszerint érdemes lenne átvenni az oktatóképzést. Hazánkban jelenleg ilyen nincs, csak vitorlás edzőképzés van. Szerinte a sport népszerűsítésének és a vitorlázók száma növelésének egyik kulcsa ez lenne, ugyanis főleg a nagy hajóknál okoz a legénység létszáma gondot a logisztikában. Ezért egységes oktatási rendszer kellene, ahol megtanítják a vitorlázás egységes nyelvét, tematikáját. A jövő évi Kékszalagon való részvételét érintő kérdésre azt mondta: mindent a cél érdekében.

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva