2018.08.10. 13:35
Mi vár még ránk augusztusban?
Tombol a hőség, és bár augusztus a nyár utolsó pihenős hónapja, még sok meglepetést tartogathat, amit érdemes kihasználni.

KOS

Idén nyáron nem sokat pihent, ezért nem is tudott igazán kikapcsolódni. Sokszor lobbanékonyságával haragította magára a környezetét, és több meggondolatlan lépést is tett. Számtalan feladatot tűzött maga elé, amelynek jó részét sikerül is végrehajtani. Augusztusra már elfáradt kicsit, ezért érdemes párjára, környezetére figyelni, nehogy alaptalan viták és neheztelések adódjanak.

BIKA

Energikus és tele van lelkesedéssel. Szeretne mindent egyedül megoldani, és a Jupiter most ebben segítségére is lesz. Fontos dolgokat kell átértékelni és elengedni, hátat kell fordítani a múltnak. Szerencsére sokan támogatják a bikát, és ha nem hagyja magát befolyásolni sok mindent sikerre is visz. Augusztusra még iktasson be szabadságot, hogy még több élménnyel legyen gazdagabb. Élvezze az életet!

IKREK

Ezen a nyáron sokat foglalkozott önmagával, de meg is érte, hiszen érzelmileg fejlődött, megváltozott az emberekhez való hozzáállása. Most már ideje élvezni a nyarat. Engedje el magát, találkozzon barátaival, legyen együtt a családdal. Augusztus közepén végén szakítson egy kis időt arra is, hogy egyedül legyen, rendezze gondolatait, és készüljön a következő feladatokra.

RÁK

Pihenésre készült, de kevés ideje maradt a lazításra, mert sok döntés kellett meghoznia és a jövője tervezése is előtérbe került. Érzelmi téren és emberi kapcsolataiban is voltak fennakadásai, de tanulásnak jó volt, sok mindent megértett ezekből a szituációkból. Több figyelmet fordítanak az egészségükre, életmódváltás, rendszeres mozgás beiktatását tervezik. A nyár vége pozitív irányba fordítja életének minden területét.

OROSZLÁN

Még csak augusztus van, de a jegy szülöttei nem lazsálhatnak tovább, hiszen számtalan lehetőséget kínálkozik munkával kapcsolatban. Engedje el a fantáziát, ossza meg ötleteit mással is, mert hosszú távú lesz a siker, főképp az anyagiakban, ami most jól jön a költekezések után. A szerelemben is pozitív változások várhatók. Olyan szenvedély lesz úrrá az oroszlánokon, amit alig tud féken tartani. Energiáit vezesse le mozgással vagy jógával.

SZŰZ

Ez a nyár nyugodtan telik, kevésbé bulizós, mint az előző évek, de ez most nem jön rosszul. Elég, ha csak kikapcsolódik és feltöltekezik új energiákkal. Párkapcsolata – ha bizonytalan volt – némileg rendeződik. Végre elhatározásra jut, mérlegeli, vajon a megfelelő társ van-e mellette, akár szakításra is sor kerülhet. Ha így lesz, ne bánkódjon, rövid időn belül érkezik a megfelelő partner, aki ideális társ lesz hosszú időre.

MÉRLEG

A nyár elején elterveztél sok minden változást az életedben, például egy fogyókúrát, vagy hogy neki állsz sportolni. Ebből nem sok minden valósult meg, de érthető is, hiszen nem szereted ezt a meleget. Ha teheti, ebben a hónapban menjen szabadságra, vagy szeptemberben, mert szüksége van feltöltődésre. Szerelmi téren ne várjon most változást, bár ha nyitva tartja a szemét, akkor hamarosan találkozni fog valakivel, aki megdobogtatja a szívét.

SKORPIÓ

Egész nyáron kettős érzései voltak szinte mindennel kapcsolatban, és ez még augusztusban is így lesz. A munkájával is elégedetlen, és azt érzi, túl sok feladatot kap, pedig szívesebben pihenne. A párkapcsolatoknak sem kedvez most ez az időszak, sok a vitatkozás, veszekedés, összezördülés. Tartson ki, ez nemsokára véget ér, és ismét rendeződnek a dolgok. A szinglik találkoznak egy szenvedélyes idegennel, amiből akár szerelem is lehet.

NYILAS

Remek időszak előtt állnak a nyilasok, békesség, kiegyensúlyozottság jellemzi mindennapjait. Az utazás, pihenés is remekül összejön, így energiáját kitűnően fel tudja használni a későbbiekben, hiszen karrier, munka és szerelem téren is kaphat lehetőségeket, melyeket érdemes megragadni. Ezen a nyáron új barátok és egy szerelem is érkezhet. Anyagiakban is szerencsés ez az időszak, egy régi adósságtól is megszabadulhat.

BAK

A jegy szülöttei számvetést készítenek életük főbb állomásairól, nem volt igazán szerencsés az év első fele. Legyen nyitott és szemlélje optimistábban a világot. Családjával találjanak ismét egymásra, mert kicsit eltávolodtam egymástól az utóbbi időben. Szelektáljon az emberi kapcsolataiban, csak az tartsa meg, ami valóban fontos az életében. Augusztus még remek lehetőség a pihenésre, amire szüksége is van, hiszen az ősz sok feladatot hoz.

VÍZÖNTŐ

Minden percét élvezik a nyárnak, a melegnek, szeretnek utazni, vízparton tölteni az időt. A június szerelmet és boldogságot hozott, és ez folytatódik a következő hónapban is. Pénzügyei is jól alakulnak, bátran költekezhet. Új munkalehetőség is érkezett, amit érdemes megfontolni, főleg, ha nem érzi jól magát a jelenlegi helyén. Szereti a csapongást, de most azt érzi, hogy fontos a stabilitás is az életében.

HALAK

A nyár nem indult könnyen, de az életkedve visszatért, fáradhatatlan, tele van új ötletekkel, tervekkel. Nem elégszik meg az eddigiekkel, szeretne valami valóban rendkívülit alkotni. Mozgalmas hetek jönnek, nem lesz idő a pihenésre, de érdemes most belehúzni, mert rövid időn belül pozitív eredményei lesznek. A kapcsolatait érdemes átértékelni, esetleg változtatni a már nem működőkön.

Szöveg: Bólyi Alexandra
Fotók: pixabay.com

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva