2019.09.15. 19:00
Mire figyeljünk az őszi túrákon?
Vége a nyári kánikulának, s bár ezt sokan nem bánják, azért nem árt alaposan megnézni, mit pakolunk be a hátizsákunkba – nehogy kihagyjunk valamit, amire feltétlenül szükségünk lenne.

Bármennyire is rossz kimondani, az idei nyár is véget ért, és megkezdődött az ősz. A túrázás szerelmesei persze nem feltétlenül bánják, mert a hűvösebb idő kifejezetten kellemesebbé teszi a szabad levegőn tartózkodást, és az őszi erdő hangulatának sincs párja. Persze ez csak akkor válik igazán élvezetessé, ha az időjáráshoz, a hőmérséklethez és az egyéb körülményekben bekövetkező változásokhoz alkalmazkodunk. Vegyük is sorra, mikre kell figyelni!

Rövidebb nappalok
Egyre később világosodik, és korábban sötétedik: amíg nyáron este nyolc órakor még javában beragyogta a fény az erdőt, most már hét óra körül megy le a nap. Ha nincs nálunk fejlámpa, és nem készültünk fel a túrára, útvonalunkat úgy tervezzük meg, hogy legalább egy-másfél órával sötétedés előtt megérkezzünk a célállomásra.

Így az is belefér, ha valahol kicsit megállnánk nézelődni vagy szükségünk lenne extra pihenőre. A biztonság kedvéért érdemes egy fejlámpát a hátizsákban tartani, mindig legyen hozzá tartalék elem is!

Gyorsan változó időjárás
Nem mintha a nyáron nem kaphatott volna el minket szinte bármikor egy zápor vagy rosszabb esetben jégeső, de az ősszel hatványozottan készüljünk fel a csapadékra. Esőkabát mindig legyen nálunk, de az esőnadrág és a kamásli is hasznunkra válik, hamar meghálálja a befektetett összeget. A sarasabb terep miatt cipőnket is úgy válasszuk meg, hogy bírja a megpróbáltatást. Amíg a nyáron nyugodtan útra kelhettünk egy könnyed, nem vízálló lábbeliben, az ősszel érdemesebb a strapabíróbb, vízálló típusokat előnyben részesíteni. Túrabakancs a hazai terepviszonyok között továbbra sem kötelező, egy jó túracipő kamáslival teljesen kiváltja.

Extra ruhadarabok
A nyáron a rövidnadrág-póló kombináció tökéletesen megfelelt, az ősszel azonban ezt már minden bizonnyal hűvösnek érezzük. Mivel a hőmérséklet 10 Celsius-fok alá napközben nemigen megy, egy vékonyabb, jól szellőző hosszú nadrág és egy hosszú ujjú, szintén jó légáteresztő és izzadtságelvezető képességekkel rendelkező póló az esetek nagy százalékában tökéletesen elég. Egy váltófelsőt azért nem árt a hátizsákban tartani, ahogy a már említett esőkabát is jó szolgálatot tehet, ha cudarra fordulna az idő.

Kerüljük a túlzottan vastag és meleg ruhadarabokat. Bár a hőmérséklet alapján azt gondolnánk, szükséges, az indulás első fél órájában megbánjuk döntésünket. Túrázás során ugyanis szervezetünk rengeteg hőt termel, és ha az izzadtság nem tud elpárologni, az átizzadt póló miatt könnyen megfázhatunk.

Megfelelő felszerelés
A már felsorolt felszerelés mellett fontos, hogy mindig legyen nálunk papír alapú térkép az adott tájegységről, valamint iránytű. Telefonunkhoz érdemes külső akkumulátort vásárolni és indulás előtt maximumra feltölteni. Ezzel bebiztosíthatjuk magunkat, hogy akkor se kerüljünk bajba, ha esetleg lemerülne a telefonunk. Lényeges továbbá, hogy akár egyedül, akár csoportosan járjuk az erdőt, mindig legyen egy-két családtag vagy barát, aki tudja, merre vagyunk. Ne felejtsük el a napszemüveget és a napvédő készítményeket sem. Bármennyire nem érezzük erősnek a nap sugarait, higgyük el, az őszi túrák során is le lehet égni.

Forrás: csupasport.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva