likeBalaton.hu | 2021.01.12. 16:00
Mutatjuk a jegesedő Balatont
Árgus szemekkel figyeljük a Balaton befagyását, hiszen most már nappal is repkednek a mínuszok a tó körül. Az előrejelzés szerint a sarkvidéki hideggel vasárnapra várhatóan megjelenik a jég a Balatonnál, de nem lesz sportolásra alkalmas.

Jégnek még talán nem is nevezhetjük az a kis réteget, ami kedden reggel képződött a védett öblökben, kikötőkben, de elmondhatjuk, hogy az elmúlt napok időjárásának köszönhetően valami kis fagyás elindult a Balatonon.

Keszthelyi jegesedés 2021. január 12-én
Fotó: Mészáros Annarózsa

 

Még nem állt össze a fagyos víz, de már nagyon drukkolunk, hogy az idén télen sportolásra alkalmassá váljon a magyar tenger.

Hártyás jég az alsóörsi kikötőben
Fotó: Szücs Ildikó

 

Keszthelyen a Városi Strand és a móló környékénél jéghártya volt látható. Néhol csak pár centit mértünk, de a nyíltabb részeknél akár 10 méterre is benyúlt. Egész délelőtt köd, hószitálás, hideg, borongós időben lehetett részünk, de 12 óra előtt kicsivel varázsütésre kitisztult az idő.

Keszthelyen is alakul a jég
Fotó: Mészáros Annarózsa

 

Viharos széllel érkezik a sarkvidéki hideg

– A várható vihar után megindul a jégképződés a Balatonon – mondta Horváth Ákos meteorológus, a siófoki viharjelző obszervatóriumának vezetője. – Bár hidegre fordult az idő, a Balaton befagyásához arra van szükség, hogy a nagy víztömeg átkeveredjen. A következő napokban, különösen csütörtökön, erős, időnként viharos (60 km/h-s) északi széllel megérkezik a sarkvidéki levegő, ami a hideggel és a hullámzással együtt annyira lehűti a Balaton hőmérsékletét, hogy megindulhat a jégképződés. Amint leáll a szél (erre a hétvégén kerülhet sor), akkor a nyílt vízen is megindul a jégképződés.

Várhatóan vasárnap reggelre már megjelenik a jég a Balatonnál.

Ez azonban még nem lesz sportolásra alkalmas, a jövője pedig kétséges, mivel a számítások szerint január 18. körül ismét melegebbre fordul az időjárás – fejtette ki Horváth Ákos.

 

Keszthelyen, a Libás strand közelében
Fotó: Mihály Szilvia

 

1987-ben 45 cm vastag volt a balatoni jég

A jég legnagyobb vastagsága 32 cm-es volt 2017 januárjában, ami egy extrém hideg időszaknak volt köszönhető, és végre összefüggő vastag jég alakult ki. Át lehetett korcsolyázni a tavon. Mint megtudtuk, 1985 óta nem volt olyan hideg a január országos átlagban, mint akkor. De nem ez volt az elmúlt 30 év jégvastagsági rekordja, ugyanis 1987-ben 45 centimétert mértek, és 30 centi körüli értékek voltak 1997-ben és 2005-ben is.

2017-ben át lehetett korcsolyázni a Balatonon
Fotó: MTI/Mohai Balázs

 

Egy friss kutatás szerint a klímaváltozás hatására eltűnhet a téli jégtakaró a Föld északi féltekéjén fekvő több ezer tó felszínéről. Ez viszont nem kedvez a tavak élővilágának. Ezért is drukkolunk, hátha az idén mégis befagy a tó egy rövid időre.

Itt nézegess további fotókat a jegesedő Balatonról!

 

Nyitókép: Mészáros Annarózsa

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva