2018.08.25. 16:00
Nagy balatoni felmérés készült
Mikor utazunk, mennyi időt maradunk, hol szállunk meg és miért szeretjük? Mindez kiderül a nagy balatoni felmérésből.

Nagy balatoni felmérést készített a Bónusz Brigád és a GKI Digital. A felmérésben résztvevők 31 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem jár minden évben a magyar tengerhez, ám a többiek legalább egyszer ellátogatnak a tóhoz. 27 százalékuk évente minimum egyszer, 17 százalékuk legalább kétszer ellátogat a Balatonhoz, de vannak, akik több mint nyolc alkalommal utaznak évente a Balatonhoz.

Azt csak sejteni lehet, hogy miért, de a legjobban a 25 és 29 év közöttiek szeretik a tavat.

Ma már sajnos nem igazán jellemző a régi, kéthetes nyaralás, inkább a néhány napos miniszabikon pihenünk. Egy teljes hetet a válaszadóknak csupán 37 százaléka tölt a Balatonon.

Bár a Balaton egyre inkább négyévszakos, az itt pihenők számára még mindig a nyári időszak a legvonzóbb. A trend változását mutatja azonban, hogy a válaszadók 27 százaléka járt már százaléka már tavasszal is pihent már a Balatonnál, sőt, ősszel 26, míg télen 21 százalékuk szintén vissza-visszatér néhány napra.

Az adatokból az derült ki, a strandszezonon kívül is egyre vonzóbb a Balaton: aki járt itt más évszakban is, azoknak 64 százaléka máskor is visszamenne a főszezonon kívül a Balatonhoz.

A nyári szezonban legtöbben a vízparti kikapcsolódás miatt utaznak ide, a fiatalok közül 57 százalék azért nyáron utazik ide, mert úgy látják, csak ilyenkor van itt élet. A 18-29 év közöttiek közel fele érkezett már a Balatonhoz fesztiválozni, a náluk idősebb korosztály inkább gasztronómiai esemény miatt látogatott már a tóhoz.

A fő vonzerő a nyáron kívüli időszakban a nyugalom, ezt a válaszadók 57 százaléka jelölte meg.

 

Az északi és a déli part egyformán kedvelt, 48 százalék mindkét oldal mellett letette a voksát. A többi válaszadó szinte azonos arányban szavazott az északi illetve a déli partra mint jobban kedvelt környékre.

A Balatonról nem meglepő módon a legtöbbeknek a strandolás jut eszébe. A második hely már érdekesebb: 51 százaléknak a Balatonról az első dolog, ami eszébe jut, az a lángos.

De a megkérdezettek egy százalékának Pumped Gabó ugrott be a Balaton szóra.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva