2019.07.06. 17:00
Negyedmillió utas, hamburges és sör a balatoni vonatokon
Idén az északi partot tekintve 13 százalékkal többen utaztak a nyári szezon első 16 napján a Balatonhoz, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. A vasúttársaság étkezőkocsi-szolgáltatását az első két hétben több ezren vettek igénybe.

A strandszezon első 16 napjában jellemzően a Balaton és saját lakóhelyük között utaztak a pihenni vágyók. Az országos adatokhoz képest nagyobb arányban, a menetjegyek 23 százalékát vásárolták meg online formában a balatoni utasok.

Egyes balatoni vasútállomások utasforgalma akár meg is tízszereződhet nyaranta. Tavaly Siófok volt a legforgalmasabb balatoni állomás, de Fonyód és Zamárdi is dobogós helyen végzett. Őket Balatonfüred követte a rangsorban. Az utaskomfort emelése érdekében már július 1-jétől plusz egy InterCity-kocsi közlekedik a Balaton expressz járatain. Ezen kívül napi 8 pár vonaton étkezőkocsi-szolgáltatást is indítottak, hamburgerrel és sörrel.

A MÁV-nál úgy látják, hogy beváltak az elmúlt évek pálya- és járműfejlesztései, valamint az értékesítési újdonságok. Az elmúlt évek utasforgalmi adatai alapján a balatoni vonatok utasszáma a következő egy hónapban éri majd el a csúcspontját, jelenleg felfutás tapasztalható, amely várhatóan az étkezőkocsiban fogyasztó utasok számában is megmutatkozik majd.

Forrás: veol.hu
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva