2020.01.12. 17:00
Nőhet az idegenforgalmi adó több balatoni nyaralóhelyen
A jövő évtől Hévíz 500-ról 515 forintra, Füred 505-ről 515-re növeli a vendégenként naponta fizetendő idegenforgalmi adót (ifa), ami mindkét város esetében elsősorban a turisztikai szolgáltatások magas minőségével magyarázható – értesült a Magyar Nemzet. Információik szerint a balatoni települések képviselő-testületeinek nagyobb része még nem döntött a 2020-as ifa esetleges változtatásáról.

A helyi adóból ebben az évben befolyt bevételekből jövőre több száz millió forintos turisztikai fejlesztéseket valósíthatnak meg a jelentős férőhelyű és jó színvonalú kereskedelmi és magánszálláshelyeket kínáló tóparti önkormányzatok, ha az állam a korábbi évekhez hasonlóan támogatásként hozzáteszi ugyanazt az összeget.

Siófok helyi adóbevételét november 30-ig több mint 360 millió forinttal növelték a befizetések, így ha december végéig az adóbevétel eléri a 400 millió forintot, a nyári főváros akár 800 millióval is növelheti a 2020-as fejlesztésekre szánt költségvetési kiadásait. Erre minden esély megvan, mivel például tavaly a legnagyobb balatoni üdülőhelyen 1,1 millió vendégéjszaka után folyt be az ifa, idén október végéig pedig már egymillió szálláshely után fizettek be adót a szállodák, panziók, egyéb szálláshelyek.

Becslések szerinti 800 millió forint ifa-bevétel is növelheti Füred turizmusfejlesztésre szánt keretét, míg Hévízen a fürdőváros vonzerejét növelő beruházásokra jóval több mint egymilliárd forint juthat 2020-ban. Zalakaros félmilliárd forintot jócskán meghaladó, Zamárdi pedig 400 millió forint körüli összeget fordíthat a városimázst erősítő fejlesztésekre. Balatonlelle 90, Földvár több mint százmillió forintot tehet hozzá a fejlesztésekhez, és Boglárnak is jól jön majd a 130 millió forint a több mint 350 milliósra tervezett fejlesztéshez a Platán strandon, illetve a művelődési ház átalakításához. Idén a balatoni üdülőhelyek közül az ifa összege szempontjából Hévíz, Balatonfüred, Zalakaros volt a legdrágább, de az élmezőnybe sorolható a frekventált hazai fürdővárosok közül Hajdúszoboszló, Sárvár és Bükfürdő is.

A tóparti önkormányzatoknak nem érdekük az idegenforgalmi adó drasztikus emelése, mert az elriaszthatja a turistákat, ugyanakkor alig van olyan városvezetés, amelyik ne nyúlna hozzá évenként a helyi közteherhez. Idegenforgalmi adót annak kell fizetnie, aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát tölt el. Az adó mértékének meghatározása az önkormányzat hatáskörébe tartozik, ezért az településenként változó. A helyi adókról szóló 1990. évi C törvény hatálybalépésekor 300 forint volt az ifa maximuma, ami az évek során az infláció mértékével jelentősen emelkedett, 2019-ben éjszakánként már 517 forint volt a valorizált adómaximum a Balatonnál.

Forrás: Magyar Nemzet
Nyitókép: olvasói fotó/Nagy-Szabó Csilla

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva