2020.03.13. 09:15
Nyárra visszatérhet a balatoni hangulat
A szakemberek szerint júniustól, júliustól kezdhet magához térni a Balaton turizmusa.

Úgy néz ki, hogy a turizmus megtorpanása elsősorban a fővárost érinti, a külföldi turisták száma az elmúlt hetekben ott csökkent legjelentősebben, a múlt év hasonló időszakához képest 15-20 százalékkal.

A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint a vendégforgalom visszaesésének csúcspontja húsvétra tehető, de ha a járvány okozta megbetegedések kordában tarthatók, tehát a fertőzés nem eszkalálódik, akár már nyáron, de jó eséllyel az év második felében helyreállhat a vendégforgalom – nyilatkozott a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Arra a fölvetésre, hogy a magyarok külföldi útlemondásai idővel növelhetik-e a hazai úti célok, élményforrások iránti keresletet, Hoffmann Henrik igennel válaszolt. Mint mondta, kevesebb magyar utazott külföldre, többen inkább itthon maradtak mostanában, de nem a megbetegedés, hanem a pénzük elvesztése miatti félelem és a karanténba kerülés veszélye miatt.

Nyárra visszatérhet a balatoni hangulat, a hazai vonzerő sokakat eleve itthon tart Fotó: Éberling András

 

– Három nehéz hónap elé nézünk, és majd júniustól, júliustól kezdhet magához térni a Balaton turizmusa. Nagyjából tíz hónapra lesz szükség, hogy a vendégforgalmat jelző számok visszaálljanak – fogalmazott Hoffmann Henrik, aki szerint a Balaton egy kicsivel kevesebbet szenved majd, mint Budapest, de itt is szükség lesz támogatásra. Kitért arra is, hogy ugyan az országosan elrendelt, visszavonásig érvényes veszélyhelyzetben nem tartanak rendezvényeket, a balatoni nyári nagy eseményekről még nem lehet ítéletet hozni.

Nem javasolja a nyári utazások lemondását a Magyar Utazási Irodák Szövetsége sem, amelynek elnöke a távirati irodának nyilatkozott. Molnár Judit elmondta, az irodák a közeljövőben induló utazásokat igyekeznek későbbi időpontra áttenni, ám ezeket akkor tudják biztosítani, ha a szállodák és a légitársaságok ezt lehetővé teszik. Számos iroda a kialakult helyzetre rea­gálva ingyenessé vagy kedvezővé tette a lemondási feltételeit.

– Az utazási kedv lanyhult, a turizmus rendkívül érzékeny ágazat. Ám ha a helyzet javul, az utazási kedv gyorsan visszatér, az ágazat képes gyorsan regenerálódni – fogalmazott. Hozzátette, az irodák nem tapasztalnak tömeges útlemondásokat, mivel jelenleg nincs turisztikai főszezon.

Forrás: magyarnemzet.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva