likeBalaton.hu | 2020.10.03. 14:00
Október 5-től megváltozik a balatoni kompok menetrendje
Hétfőtől őszi menetrend szerint közlekednek majd a kompok Szántód és Tihany között.

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tájékoztatása szerint Szántódról 6:40-18.40-ig, Tihanyból pedig 7:00-19.00-ig 40 percenként indulnak a járatok, melyeket szükség esetén a menetrend felfüggesztésével sűrítenek.

A Bahart felhívja a figyelmet, hogy a járványügyi helyzet alakulása, illetve a hatályban lévő kormányrendelet alapján a kompokon az alábbi kiegészítő utazási feltételek kerültek bevezetésre:

A tömegközlekedési eszközökhöz hasonlóan, a kompok fedélzetén (a zárt és nyitott utasterekben egyaránt) – a 6. életévét be nem töltött kiskorúak kivételével – mindenki számára kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk (orvosi maszk, munkavédelmi maszk, illetve textil vagy más anyagból készült maszk) viselése.

A kellemetlenségek elkerülése céljából arra kérik az utasokat, hogy a maszk beszerzéséről mindenki előzetesen maga gondoskodjon, mivel maszkot a pénztárakban nem árusítanak.

Javasolják, hogy a kompot igénybe vevő utasok az utazás alatt ne szálljanak ki a gépjárműveikből.

Azt az utast, aki a komp fedélzetén nem az előírásoknak megfelelően viseli maszkját, a hajó személyzete felszólítja a helyes használatra. Amennyiben az utas a felszólításnak nem tesz eleget, úgy Bahart az érintett utast a hatályos Díjszabásban szereplő pótdíj megfizetésére kötelezheti, valamint az utazásból ki is zárhatja. Szükség esetén a Társaság rendőri intézkedést is kezdeményezhet.

Ajánlott egymástól számított 1,5 méteres távolságot tartani a kikötőben, a pénztáraknál és a kompok fedélzetén is, az egy háztartásban élők kivételével.

Továbbra is kérik, hogy mellőzék a készpénzben történő fizetést, a jegyek kiváltásakor használják bankkártyájukat!

Nyitókép: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva