viharjelzés: Siófoknál 0
ÉNY-i
25 km/h
2018.11.13. 07:00 Örök rejtély marad? Rejtélyes tűz az óvodában
Megosztom
Ezúttal egy 1986-os esetet elevenítünk fel, amikor is – vélhetően gömbvillám – okozott súlyos balesetet Kaposváron. Siófokon pedig megmagyarázhatatlan események történtek egy óvodában.

Egy súlyos és két könnyebb sérültje van annak a balesetnek, mely 1986 júniusában történt, s melyet egy rendkívül ritka természeti jelenség, a gömbvillám okozott Kaposváron.

– Egy mezőcsokonyai fiatalember és két társa egy kaposvári buszmegállóban várakozott, amikor egyikükre lecsapott a – szemtanúk állítása szerint – a vakító fényű, gömbalakú villáim – írta a Somogyi Hírlap. – A hőhatás következtében a két másik férfi is megsérült, ám volt annyi erejük; hogy ájult társukat a gyár portájára vigyék. Itt azonnal riasztották a mentőket.

– Az üzem polgári védelmi törzsparancsnoka, majd egy épp az üzemben tartózkodó orvos azonnal megkezdték az újraélesztést – áll a Somogyi Hírlap tudósításában. – A pár perc alatt kiérkezett mentő orvosa azt mondta: a klinikai halál állapotaiban találtak a fiatalemberre, ám a gyors újraélesztés eredményeként sikerült helyreállítani a sérült szívműködését és légzésiét.

A fiatalember másnap már túl volt az életveszélyen, ám teljes gyógyulásához még hosszabb kórházi kezelés kellett. A másik két érintettet kivizsgálás után hazaengedték a kórházból.

Rejtélyes tűz az óvodában

Szerfelett különös körülmények között égett el jópár holmi az egyik siófoki óvodában 1995 decemberében. – A helyi tűzoltóság helyettes parancsnoka azt mondta: lehet, hogy örök rejtély marad, hogy mi is történt – írta az esetről a Somogyi Hírlap. – Szerdán reggel fél hét körül érkezett az első gondozónő az intézménybe. Azt tapasztalta, hogy az épület termeit, folyosóit elborítja a korom, elárasztja az égett gumi szaga. A nagycsoportosok termében az ajtótól egy méterre álló asztalka és mellette nyolc szék porig égett, csak a csavarok maradtak meg. Egy méterre ettől azonban épen maradtak a fapolcok, rajtuk papírral, a faasztalok a terítővel.

A műanyag játékok a környéken elolvadtak, szétfolytak. Ami a legérdekesebb: egy műanyag baba arca teljesen elolvadt, a pólya, amibe a kicsik öltöztették, és alatta a szalma azonban nem vetett lángot.

A rendőrség megállapította, hogy az óvodában nem járt ismeretlen, ugyanis behatolásra utaló nyomokat nem találtak. A tűzoltók kizárták, hogy zárlat okozta volna a tüzet, mert a kárt szenvedett termen kívül mindenütt égett a villany.

A meteorológia ügyeletese elmondta, hogy az adott időpontban viharhelyzet, ami lehetővé tette volna például gömbvillám keletkezését, nem volt a térségben.

De akkor, mi okozhatta a tüzet, mely nagyban hasonlít egy 2004-es karádi esethez, ahol úgy égtek meg a tárgyak egy ház konyhájában, hogy közvetlen környezetük érintetlen maradt. A család akkor úgy vélte, gömbvillám okozta a jelenséget.

Mi is az a gömbvillám?

A gömbvillám avagy régies nevén matató ménkű egy kifejezetten ritka, vélhetően elektromos jelenség; a troposzférában előforduló elektromos kisülések legritkábban megfigyelt fajtája. Alapvetően fénylő, változatos alakú, de általában gömbszerű, a többi villámhoz képest lassú mozgású és hosszabb életű, rendszerint földközeli objektum.

Létezése is hosszú ideig vita tárgyát képezte, mibenlétének és keletkezésének körülményei egyelőre nem tisztázottak. Kutatását nehezíti, hogy laboratóriumi körülmények között nem lehet előállítani; ugyan a legutóbbi idők kísérletei nyomán hasonlót már sikerült létrehozni, a vélemények azonban erősen megoszlanak azzal kapcsolatban, hogy ez gömbvillám lett volna.

A legtöbbször vihar közben vagy közvetlenül azt követően jön létre, az esetek többségében villámbecsapódás után. Egyes beszámolók szerint a gömbvillám a „normál” villám mentén ereszkedik le a földre, mások azt állítják, hogy a becsapódás helyén keletkezett. Átlagos élettartama néhányszor 10 másodperc. Az esetek többségében nyílt területen fordul elő, de zárt térben való keletkezése is dokumentálva van. (forrás: wikipédia)

Forrás: Sonline.hu

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva