2018.07.18. 15:40
Pecázzunk a gyerekkel!
Itt a jó idő, az apukák-anyukák egyre gyakrabban viszik csemetéjüket is magukkal a szabadba. A horgászok sem kivételek ez alól, ezúttal azt néztük meg, milyen engedélyre van szükségük a gyerekeknek.

ENGEDÉLY

Máris egy jó hír! A gyermek horgászengedély kiváltása nem kötött horgászvizsgához, vagy egyesületi tagsághoz, így kiváltása egyszerű, mint az egyszeregy… Besétálunk egy engedélyt forgalmazó horgászboltba, vagy egy horgászegyesületbe, és kiválthatjuk gyermekünknek a horgászengedélyét. Ezt követően már jöhet is velünk horgászni a csemete.

KI A HORGÁSZGYEREK?

A horgászatban az számít gyereknek, azaz válthatja ki az engedélyt, aki harmadik életévét betöltötte, de az adott év december 31-ig nem tölti be a tizenötödik életévét. Magyarországon a horgászutánpótlás támogatása érdekében jelentős kedvezménnyel teszik lehetővé a gyermekek horgászatát, és mindösszesen a fogási naplót kell kifizetnünk – ez 200 forint, ami valljuk be, nem jelentős összeg.

HÁNY BOTTAL LEHET?

Az engedélyt kiváltó gyerekekre ugyanaz érvényes, mint a felnőtt horgászokra. Azaz az adott vízterületre vonatkozó érvényes területi jegy birtokában jogosultak a horgászatra Magyarország horgászvizein. A legnagyobb különbség, hogy a gyerekek nem kettő, hanem egy bottal, botonként egy darab, maximum három ágú horoggal horgászhatnak. Fontos, hogy a megtartható zsákmány mennyisége is korlátozva van számukra (tavanként, folyónként különbözik), és ne feledjük, hogy a gyermekek számára is kötelező a fogási napló vezetése!

FŐ A TÜRELEM

A horgászat gyermekkel nem mindig egyszerű. Legyünk velük nagyon türelmesek, és a századik alkalommal is mosolyogva, angyalképet vágva gubancoljuk ki az összetekeredett zsinórt. Csodálatos tevékenység a pecázás, ha a csemeténk fejébe vette, segítsük őt ebben. Fontos tudni, hogy a gyermekek csak felnőtt felügyelete mellett horgászhatnak, azaz még véletlenül se hagyjuk őket egyedül a vízparton.

Horgászboltok, horgásztavak a Balaton körül

Mindent a pecázásról

Forrás: csupasport.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva