Turbéki Bernadett | 2021.08.20. 13:52
Poronddá változtatták a Balaton vizét a Magyar Nemzeti Cirkusz sztárjai
Először hajóreklámnak indult, napjainkra pedig hagyománnyá vált a vízicirkusz. Az idén sem maradt el a Balaton szórakoztatása, amelyben a Balatonlellén állomásozó Magyar Nemzeti Cirkusz artistái vettek részt.

Artisták és zsonglőrök vették birtokba csütörtökön Balatonlellén a BL YachtClub partját. A szokásos nyári program, a vízicirkusz idén sem maradhatott el.

A zsonglőrkellék egy időre vízibuzogánnyá változott Fotó: Turbéki Bernadett

 

Jones félénken méregette az utóbbi napokban kissé lehűlt Balaton vizét, Steve azonban már a térdig érő vízben játszott a diaboloival. A két bohóc is elkísérte a társulatot az évente egyszer megrendezett vízi látványosságra, amikor a cirkuszművészek a Balatonban mutatják be műsorukat.

Steve, a Magyar Nemzeti Cirkusz arca nemcsak a porondon, a vízben is otthon érzi magát Fotó: Turbéki Bernadett

– Pár évvel ezelőtt az első vízicirkusszal egy felkérésnek tettünk eleget. A BL YachtClub elnöke, Tóth Balázs kért fel bennünket, hogy promotáljuk az új, elektromos hajókat, amelyekkel kivittek bennünket a tó közepére, és ott adtuk elő a mutatványainkat. Szaltóztunk, fejen álltunk. Évről-évre egyre nagyobb hajók jöttek és jetski–n is előadtuk, néhány – mesélte a kezdeteket Richter József, a cirkusz igazgatója, miközben egyik szemével a vízbe állított óriási gumiasztalon ugráló Adrenalin csoportot figyelte. Az Ukrajnából érkezett akrobaták az idei nyár egyik leglátványosabb produkcióját hozták el csütörtökön a Balatonba is.

Az ukrán Adrenalin Csoport idén meghódította a balatonlellei közönséget porondon és vízben egyaránt Fotó: Turbéki Bernadett

Richter József és munkatársa a hátukon cipelték a vízben elhelyezett miniporondhoz Török Gergőt és Váradi Dorottyát, akik a Magyar Nemzeti Cirkusz legfiatalabb fellépői voltak idén. Görkorcsolyával a lábukon hódították meg a közönséget. Mindezt egy nagyon kicsi helyen.

A görkorcsolya nem lehet vizes a produkció sikerének érdekében Fotó: Turbéki Bernadett

– Már leérettségiztünk, de még egy szakmai évünk vissza van az artistaiskolában. Hálásak vagyunk, hogy ezen a nyáron felléphettünk Balatonbogláron, de szeretnénk majd külföldön is fellépni – mondta Török Gergő, aki eredetileg zsonglőr szeretett volna lenni.

– Úgy tervezem, hogy végre valóra válhat az álmom: készíttetek a lábamra egy rá illő görkorcsolyát. Eddig teljesen átlagos, bolti görkorcsolyám volt – csatlakozott a beszélgetéshez Váradi Dorottya. – Még sosem töltöttem ennyi időt a Balatonnál, de nagyon tetszett – tette hozzá.

Halálforgás a víz fölött Fotó: Turbéki Bernadett

A Magyar Nemzeti Cirkusz társulata még egy hétig lép fel Balatonlellén, de tervezik, hogy jövőre is sátrat vernek a Richter József nagypapájáról elnevezett utca mellett, a füves területen.

Portfólióban szerepelhet a Balaton

Az artistáknak ritkán van lehetőségük szabadtéren fellépni, emiatt is különleges a vízicirkusz, amelyen tizenketten vettek részt csütörtökön.

Édes teher a családi mutatványban Fotó: Turbéki Bernadett

– Az északi part csodálatos háttér a mutatványokhoz, az ilyenkor készült fotók gyakran kerülnek a portfolióba, amelyet a világ számos pontján láthatnak – mondta Richter József. – Az eseménnyel a cirkuszművészetet is népszerűsítjük, bár ez a mai nem egy meghirdetett előadás. Csupán egy hétig láthat már a közönség bennünket Balatonlellén – tette hozzá a cirkuszigazgató, mielőtt felesége a feje búbjára állt.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva