2019.08.15. 09:00
Rekordot döntött a fenyvesi kisvasút
Augusztus 8-án kirándultak legtöbben a fenyvesi kisvasúton idén, 1700-an, de nemcsak aznap, júliusban is rekordot döntött a kisvonat.

Szeptember 7-én rendezik meg a balatonfenyvesi kisvasút napját, ezzel a színes programmal zárják a szezont. Két nappal később ugyanis, ismét lezárják a vonalat, november 30-ig pótlóbuszok közlekednek majd Balatonfenyvestől, Somogyszentpál és Pálmajor felé. A felújítási munkák március óta tartanak, a balatonfenyvesi végállomás már megújult, a nyílt vonalon pedig 1,5 kilométeren építették át a vasúti pályát, ez folytatódik majd az ősztől.

Az idei nyár már eddig is bebizonyította van értelme a felújításnak. A turisztikai szezonban ugyanis nagy sikere van a romantikus erdei pályának.

Az idei nyáron rekord forgalommal dicsekedhet a kisvasút: júliusban már 24 ezer ember utazott a járatokon, ami 12 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. A legforgalmasabb üzemnapja augusztus 8-án volt, aznap 1700 kiránduló váltott jegyet. A nagy érdeklődésre tekintettel rendszeresen háromkocsis szerelvényeket indítanak, a nyári kilátókocsikban pedig tényleg egy élmény az utazás. Minden vonaton található kerékpárszállító kocsi, melyben a babakocsikat is kényelmesen el lehet helyezni.

Ez a videó, tavaly a kisvasút napján készült. Idén szeptember 7-én rendezik meg ezt a programot.

A nyári menetrend végéig – augusztus 25-ig – mindennap 7 vonatpár indul, míg augusztus 26-tól hétköznaponként naponta ötször, hétvégente – a nyáron is megszokott rend szerint – hétszer fordulnak a kisvonatok. A 14 kilométeres utat 40 perc alatt teszik meg a szerelvények.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva