2018.07.30. 12:56
Rendhagyó útikönyv készült a Balatonról
Egy fiatal tervezőgrafikus a saját rajzaival, kihajtható oldalpárokkal és egyéb térgrafikai elemek tette különlegessé a könyvet.

Színes, menő, kreatív és vicces – ezekkel a szavakkal lehetne leírni Séllei Nóra útikönyvét. A szokványosnak semmiképpen nem nevezhető, személyes emlékekből táplálkozó szövegeket, fotók helyett pedig saját rajzokat tartalmazó könyv Nóra diplomamunkája.

„Könyvem története tulajdonképpen egy nyári szezont foglal magába, amely szülővárosomnál, Siófoknál, a Pünkösdi Szezonnyitó Ünnepségen kezdődik, majd pedig az augusztus 20-i tűzijátékon fejeződik be. Ez idő alatt bemutatom azokat a nyári eseményeket, programokat, városokat, amelyeket évről évre meglátogatunk a családommal, mint pl.: Tihany, Badacsony, Balatonfüred, vagy éppen Révfülöp. Utazásainkat egy piros lufi is végig kíséri, amely a balatoni emlékeink szállítóját szimbolizálja” – mesélte művéről a szerző a Duna Tv Balatoni Nyár című műsorában.

Kihajtható oldalpárok és térgrafikai elemek teszik formailag is különlegessé a könyvet. „Már nagyon régóta foglalkoztatott a gondolat, hogyan tudnám a balatoni emlékeimet, élményeimet valamilyen módon formába önteni, összefoglalni. Maga a könyv ötlete az elmúlt két évben fogalmazódott meg bennem, hiszen ekkor kezdtem el a tervezőgrafika mester szakot a METU-n, ahol rengeteg új módszerrel, technikával ismerkedtem meg. Ilyen volt például a pop-up könyv készítés, valamint maga a könyvkötészet” – részletezte a könyv elkészítésének módját Séllei Nóra.

Forrás: hirado.hu
Fotó: Séllei Nóra/csalad.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva