Krausz Andrea | 2018.11.12. 07:00
Romantikus találkahely a boglári kápolnák környékén
Két kápolna áll egymáshoz közel Balatonboglár egyik magaslati helyén. Csodálatos balatoni panoráma, romantikus kert és Árpád-kori templomrom. A Vörös és Kék kápolna környéke gyönyörű sétálóhely minden évszakban.

Fákkal és szép kandeláberekkel övezett sétány vezet fel a Széchenyi utcáról a Temető-dombra. A lépcsősort a világhírű magyar szőlész-borászról, Mathiász Jánosról nevezték el, akárcsak az itt lévő szakképző iskolát.

Mathiász sétány (Fotó: Krausz Andrea)

A sétányról feljutunk a különös hangulatú Árpád-házi Szent Erzsébet emlékparkba, melyet a kultikus kápolnák környékén alakítottak ki 2012-ben, egy több száz millió forintos felújításnak köszönhetően.
A gyönyörű formájú, nyolcszög alaprajzú, neogót Vörös kápolnát Bárány Pál nagybirtokos építtette családi sírboltnak 1857-ben, ami később a gyulai Gaal család birtokába került.

Nem messze tőle áll az ugyancsak neogótikus stílusú Kék kápolna, amelyet 1856-ban, más iratok szerint 1891-ben Körmendy Lajos gyógyszerész és földbirtokos emeltetett. A régi temetőben lévő telken eredetileg egy családi kripta készült, melyre ráépítették a szép épületet.

A kápolnákban már régóta nem zajlik liturgikus szertartás, a 60-as években üresen álltak, berendezésüket elvitték, a környék is elhagyatott volt, amikor Galántai György képzőművész elindította projektjét, és 1970-ben a Kék kápolnában megrendezte első tárlatát. Három év alatt a hely a magyar neoavantgard törekvések központjává vált, melyet a rendszer hevesen támadott, majd felszámolt, az alkotóhely hatása viszont messze túlmutatott a korszakon.

A két kápolna nyaranta jelenleg is kiváló kiállításoknak ad teret.

A kultikus Kék kápolna (Fotó: Krausz Andrea)

A modern képzőművészet mellett a színjátszás is meghonosodott, a kaposvári Csiky Gergely Színház emlékezetes szabadtéri előadásokkal ajándékozta meg a közönséget. Most is megkapó élményt jelentenek a nyári estéken a Vörös Kápolna előtti kis amfiteátrumban a levendulák és a rózsák között megtartott színházi előadások.

A szent királylányra emlékeztet Petrás Mária Szent Erzsébet domborműve a parkban, a A Vörös és a Kék kápolnák körül kialakított egykori temetőben pedig szimbolikus sírhelyet kaptak a boglári díszpolgárok, ezeket az emlékhelyeket pezsgősüvegekből rakták ki, megemlékezve a helyi pezsgőtermelés múltjára is.

Balatonboglár díszpolgárainak pezsgősüveg alapzatú emlékművei (Fotó: Krausz Andrea)

A Csigadombról csodálatos kilátás nyílik a Balatonra, tiszta időben a Badacsony nagyon jól látható. A felújítás során kisebb kertek szövevénye alakult ki, amelybe jól illeszkedik a XIII. századi, Árpád-kori templomrom, ami a település első temploma volt. A teljesen a föld alá került romot a régészeti feltárás után stilizált vörös homokkő fallal vették körbe.

A Kék és Vörös kápolna környéke mindig gyönyörű, egy sétát minden évszakban érdemes megtenni a különleges hangulatú szakrális helyre.

További fotók a parkról:

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva