Fábos Erika | 2019.08.11. 07:00
Sellők a parton, a legklasszabb buliban
Egy forgalmas út mentén, két méter a Balaton és 50 méter a vasúti megálló, ideális nyári bulihely. A Sellő Büfé mégsem olyan, mint ahogy ebből gondolnád. Sokkal jobb.

A Sellő büfé az egyik legrejtélyesebb strandbüfé a déli parton.

Nappal a bélatelepi strand szélében még pont úgy néz ki, mint egy szokványos, átlagos kis lángosozó. Aztán pénteken és szombaton esténként egy parti büféből, igazi partybüfé lesz.

Megjelenik az előterében egy DJ és ahol napközben a limonádéból fogy a legtöbb, ott előkerülnek a piák, aztán úgy este hattól el is kezdődik a szolid őrület. Szolid. Ugyanis egy gyerekdiszkóval melegítenek a komolyabb esti bulizásra.

Kilenc körül, amikor már a napnyugtában is lehet itt gyönyörködni, úgy hogy a lábunk közben a Balatonba lóg, az utolsó hisztiző gyereket is elviszi a családja, aki még nem akart hazamenni és kezdenek is érkezni a „tömegek”.

Van, hogy több mint száz bicaj parkol a Sellő büfé körül ilyenkor. Igen, nem tévedés, a többség egyszerűen elkerékpározik ide, hogy táncoljon egy jót. Szerelmespárok, baráti társaságok, barátnők, nagyjából gimnazistáktól, a nyugdíjasokig. Van, aki a kutyáját is hozza.

Legutóbb pedig, amikor ott voltunk, egy 30 körüli srác, éppen a nagyszüleinek magyarázta mellettünk, hogy akit most hallanak az Lady Gaga, méghozzá azokból az időkből, amikor még rendes zenét játszott, és nem, nincs nagy haja, akire ők gondolnak, az Shakira 🙂

Mert itt azért még beszélgetni is lehet, nem őrült a hangzavar. Szóval a Sellő, egy valódi, üdülőhelyi diszkó, közvetlenül a parton, főleg törzsközönséggel, de elég sokan érkeznek vonattal is ide mindkét irányból, Nagykanizsától-Balatonlelléig. Az elmúlt évek alatt ugyanis elképesztően népszerű lett a hely és nemcsak azért, mert díjtalan a belépés.

– Mi sem gondoltuk, hogy ez lesz belőle – meséli Kiss Zoltán, a Sellő Büfé üzemeltetője. – Külföldön dolgoztunk a párommal a vendéglátásban, pár hónapot töltöttünk csak itthon a téli és a nyári szezonok után. Egy brutális motorbaleset után azonban más célt kellett keresnünk. Miután Fonyódon mindig itthon voltunk, úgy döntöttünk, nem megyünk máshova, itt csinálunk valamilyen turisztikához, vendéglátáshoz kötődő vállalkozást. A szüleim 1996 óta viszik ezt az üzletet. Sokat dolgoztak azért, hogy szeressék az emberek ezt a helyet. Azt gondoltuk, ezt folytatni szép feladat. Sokáig nálunk is csak ettek és ittak itt az emberek. Persze akkor is jó zenék mentek, gyerekkoromtól máig játszom a helyi fúvós együttesben, nekem mindig fontos volt a zene az életemben.

Aztán egyre többektől hallottam, hogy nincs itt semmi olyan hely, ahol esténként bulizni lehetne. Ezen elgondolkodtam, és rájöttem hogy a lellei és a balatonkeresztúri diszkók között valóban van egy fehér folt. Bogláron, Fonyódon, Balatonfenyvesen nincs olyan esti szórakozóhely, ahol táncolni lehet. Hiánypótlásnak találtuk ki a Sellő bulikat 2010-ben, és azóta nincs is megállás. A Funkyt bakelitről nyomjuk, ami egyedülálló. Szombatonként pedig retro, latin, R&B bulikat tartunk.Van, hogy este tíztől, hajnalig több százan is megfordulnak itt. Előfordul, hogy inkább 50 pluszosok, máskor a huszonévesek vannak többségben, de itt valahogy életkortól teljesen függetlenül, egyszerre is jól tudják érzik magukat az emberek.

A buli legjobb poénja, pedig éjjel egy óra után következett, amikor a fonyódi partról elkezdtek befele szállingózni egymás után a horgászok: botokkal, merítőhálókkal és etetőanyagos felszereléssel. Teljes természetességgel sétáltak át a táncparketten. Hajnali háromkor pedig, amikor elfogyott a lelkesedés, az utolsó bulizók segítettek összeszedni a személyzetnek a műanyag poharakat, az elszórt szemetet, hogy pár órával később az első strandolók ne is sejthessenek semmit abból, hogy ez a Sellő ilyen átalakulásokra képes…

Az idei nyáron van még két dobása Kiss Zoltánéknak: augusztus 15-én Szűcs Antal Gábor latin estje, augusztus 16-án,17-én és 18-án szintén lesz party a parton. A nyárbúcsúztató bulin pedig a Gipsy Kings Experience ad itt koncertet, augusztus 17-én.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva