likeBalaton.hu | 2021.12.27. 12:00
Sikkasztott, megfúrta a széfet és még zsebelt is az ügyintéző
Sikkasztással, lopással, és számos más bűncselekmény elkövetésével vádol egy 53 éves férfit a Veszprémi Járási Ügyészség. Az elkövető először a munkaadóját rövidítette meg, majd visszament lopni. Később Balatonfüreden és Csopakon is törvénybe ütközött.

A vádirat szerint az 53 éves elkövető több mint nyolc éve dolgozott egy veszprémi épületgépészeti cég kereskedelmi ügyintézőjeként, és ezen túl mellékes munkákat is elvállalt, melyekhez a munkaadója által forgalmazott termékeket használt – tájékoztatott a Veszprém Megyei Főügyészség.

Visszaélve azzal, hogy feltűnés nélkül hozzáfér a cég árukészletéhez, 2019. évtől 2020 januárjáig folyamatosan tulajdonított el árucikkeket, s

hogy ez ne derüljön ki, 2020 januárjában a több mint 3,5 millió forintos leltárhiányt hamis számlákkal igyekezett leplezni.

Megfúrta a széfet

Miután fény derült a sikkasztásra, a férfit 2020 februárjában elbocsátották a munkahelyéről. A pénze így elfogyott, ezért egy hónap múlva éjszaka, záróra után visszalátogatott a volt munkahelyére. A helyismeretét kihasználva bejutott a raktárba, lyukat fúrt a széf oldalába, és elvitt belőle 1 100 000 forint készpénzt, amely a nyomozás során szinte teljes egészében előkerült a lakásából.

Bankkártyát emelt el

A vádlott ezután nyáron, a balatonfüredi sétányon talált egy hátizsákot, amelyből kivette a tulajdonos bankkártáját és alkalmanként 40 000 forint körüli összegben csaknem egy tucatszor vásárolt vele különböző üzletekben. Miután a sértett letiltotta a kártyáját, azt összetörte és kidobta egy kukába.

Rendszámot cserélt

A vádlott terhére rótt bűncselekmények között szerepel még az is, hogy 2020 májusában engedély nélkül betört rokona csopaki présházába és ott töltött több éjszakát, illetve, hogy forgalomból kivont gépkocsijával rendszeresen úgy közlekedett, hogy arra jogosulatlanul egy másik jármű rendszámát szerelte fel.

Az ügyészség a férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.

Nyitókép: illusztráció/Police.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva