Bólyi Alexandra | 2018.08.27. 08:10
Singh Viki: Végre megélem a nőiességem
Az énekesnő hosszú idő után új klippel jelentkezett, amellyel meglepte a közönséget, hiszen a visszafogott lányból, izgalmas, szexis nő lett. Vállalni önmagunkat, nagy kihívás… Erről és még sok minden másról beszélgettünk.

– Amikor felhívtalak, azt mondtad balatoni lány vagy, sok élmény fűz a tóhoz.
– Így van! Kislánykoromban sok időt töltöttem a balatonlellei nyaralónkban. A legemlékezetesebb, ami máig megmaradt, a jó öreg Márton cukrászda a Rákóczi úton, ami ugyanúgy néz ki, mint gyerekkoromban. Mindig betérünk oda, ha arra járunk, és visszatérnek az emlékek, ahogy körülnézek. Számtalanszor cserélődtek már a cukrászok, sok minden változott, de a hely semmit, ugyanazok a székek, az asztalok, a csempe…

– Nyaranta még mindig lejártok a nyaralóba?
Sajnos nem, mert anyukám már eladta a házat. Az igazság az, hogy a párommal nagyon elfoglaltak vagyunk, és nehezen tudunk időt szakítani az utazásra. Hétköznap Tomi dolgozik, én tanítok, hétvégén fellépéseim vannak, neki mérkőzései. Az elmúlt három évben januárban-februárban is elfoglalt voltam, mert indultam az Euroviziós dalfesztivál válogatóján. Tavaly is terveztem, hogy ellátogatok édesapámmal Indiába, de az utolsó pillanatban kaptam a felkérést A Dal című műsorba, így ezt is le kellett mondanom. Most megbeszéltük Tomival, hogy év elején mindenképpen elutazunk valahová, eddig Párizst néztük ki úti célnak.

– Ezek szerint inkább a városok, a látnivalók vonzanak, mint a tengerpart.
– A nagy melegben vágyom vízhez, mert nem bírom a hőséget, megfájdul a fejem. De egy vízparti pihenéshez nem szükséges feltétlenül a tengerpart, szuperül érzem magam a Balaton-parton is. Nekem az igazi kikapcsolódás és régi nagy szerelmem a régi épületek felfedezése. Csatlakoztam a Belvárosi Időutazók nevű csoporthoz, akik régi kúriákat, kastélyokat járnak körbe, és elmesélik a történetüket, kik éltek ott, bemutatják a helyet, ha van fényképeket mutatnak. Engem megszállott módon vonzanak azok a helyek, ahol régi, romos épületek vannak, amelyeket benőtt már a növényzet, titkokat rejtenek, spirituálisan és szakrálisan is megérintenek. Átérzem ennek a kalandozásnak a hangulatát, látom a szépségüket. Ha például eljutunk Párizsba, ott is többek között az épületek érdekelnek.

View this post on Instagram

#pancsi ? #nofilter #nomakeup

A post shared by S i n g h V i k i (@singhvikiofficial) on

– Kicsit hátborzongató, de érdekes hobbi.
– Ez több mint hobbi, hiszen már régóta foglalkoztat, és szeretném ezeket művészi módon meg is örökíteni. Már egy ideje gondolkodom azon, hogy elkezdek foglalkozni a fotózással, ez is nagyon érdekel, csak eddig nem tudtam, hogy kezdjem el. Épp olvasom Gretchen Rubin Boldogságterv című könyvét, amelyben van egy mondat: „Amikor a tanítvány készen áll, a mester megjelenik”, és valahogy nálam is ez történt. Egy régi ismerősöm, Pintácsi Viki énekesnő megkeresett, hogy tanítsam meg a kevert énektechnikára, és közben kiderült, hogy ő fotóművész is, és segít nekem a kezdeteknél. Az egész életem a zenéről szólt eddig, de most elhatároztam, hogy veszek egy jó fényképezőgépet és elmegyek tanfolyamra fotózást tanulni. Ez a tervem most boldoggá tesz, nagyon érdekel.

– De azért a zenét sem hanyagolod el, hiszen most készült el egy új kliped, a Taj Mahal. Megleptél ezzel a szexi megjelenéssel és a videódat megnéző kommentelők sem kíméltek. Emlékszem a Rising Star alatt még arra is figyeltél, hogy ne legyen kivágott a blúzod. Minek köszönhető ez a stílusváltás?
– A klip alapkoncepciója volt a keleti hangulat megteremtése, és a merészebb, bevállalósabb Singh Viki bemutatása. Neveltetésemből adódónak nekem komoly problémáim voltak a nőiességem megélésével, a testem felvállalásával, mert az apukám ezt nem nézte jó szemmel. Néhány éve a Rising Star stylistjával is állandó vitáink voltak, mert nem mertem felvenni kivágottabb ruhákat. A Taj Mahal klipjében egyébként bikiniben vagyok, és valóban a tőlem megszokottól szexisebb a képi világa és a szövege is. Ez inkább egy imidzs klip, ami az új énemnek ad teret. Keleties ruhában, sminkkel, kevesebb gátlással és több önbizalommal készítettem ezt az anyagot. Ezt az új irányt akaratuk megmutatni, az új Vikit.

– Apukád mit szól ehhez az álalakuláshoz?
Őszintén? Az elmúlt években nagyon sokat dolgoztam saját magam megismerésén és elfogadásán. Jártam szakemberekhez, hogy megtanuljam elengedni a megfelelési kényszeremet, mert az egész életemet a szófogadásról szólt. Féltem, hogy felvállaljam önmagam, azt hittem, ha nem leszek „jókislány”, akkor nem, vagy csak kevésbé fognak szeretni, kitaszított leszek. Ez a stressz lekerült rólam, és ez egy nagy szabadságérzetet ad számomra. Egyrészt már nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam, mert bár sok kritika ért, de végre vállalom önmagam. A vélemények egy részét nem is értem, hiszen az énekesnőknél elfogadott, hogy többet mutatnak meg magukból, mernek szexisek lenni, ez hazai és nemzetközi fronton is trend. Ráadásul én csak bikiniben, különböző szexis szettekben vagyok látható, 2018-ban ebben semmi kivetnivalót nem látok.

Fotó: Lung András

– Elkészül ez a dal és a klip. Fogja követni album?
– Folyamatosan készülünk új dolgokra, nem sokára lesz egy újabb nagy durranás, de erről még nem beszélhetek, hamarosan láthatja majd a közönség is. Szeretnék újabb dalokat is, mivel nyáron több akusztikus koncertem volt, Polyák Andris-Singh Viki duóként léptünk fel egy gitárossal, ezt a zenei vonalat szeretném még fejleszteni. Készülnek videók, újabb dalok, a szívemnek kedves akusztikusabb műfajban és dögösebb hangzásvilágban egyaránt.

Szöveg: Bólyi Alexandra
Fotók: Singh Viki

Olvasd el többi sztárinterjúnkat is!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva