2019.05.08. 17:00
Síruhában biciklizni?
Túraútvonalakat jelölnek ki, kerékpáros pihenőket és szolgáltató pontokat hoznak létre a Balaton körül annak a projektnek a keretében, melynek célja, hogy egész évben vonzóvá tegye a Balaton térségét a kerékpárosok számára.

BalatonBike365 -e címet viseli a projekt, utalva a célra, hogy az év 365 napján izgalmas programokat kínáló és vonzó célpont legyen a Balaton a bringásoknak. Az ezt megvalósító konzorciumot a Magyar Kerékpáros Szövetség vezeti, partnere a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány. Az 1,2 milliárd forint pályázati támogatással megvalósuló projekt nyitórendezvényén köszöntőt mondott Ruzsics Ferenc polgármester, majd dr. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke mutatta be a megvalósítandó terveket.

A mostani előkészítő szakasz, majd a közbeszerzések után jövő év elejétől kezdődik a gyakorlati megvalósítás, mely a tervek szerint 2020. szeptemberig tart. Felmérik a térség turisztikai és kerékpározáshoz kötődő kínálatát és az igényeket, valamint új biciklis utakat, pihenőhelyeket is kialakítanak, az ehhez szükséges kitáblázást és útburkolati festést is elvégzik.

Az a cél, hogy a 206 kilométeres balatoni bringakörön kívül további minimum 600 kilométernyi, kerékpáros túrázásra alkalmas útvonalat jelöljünk ki. Erre az útvonalhálózatra fel lesznek fűzve a parttól távolabb lévő települések szállás-és vendéglátóhelyei, attrakciói, látnivalói – szólt a részletekről dr. Princzinger Péter. A szolgáltatók és lehetőségek -a túraútvonalakkal együtt – mobiltelefonos alkalmazásban is kereshetőek lesznek. Az elnök arról is szólt, hogy kialakítanak egy közel 350 kilométeres, nagy balatoni körutat. Három szolgáltatópontot is nyitnak: Balatonföldváron, Balatonfüreden és Keszthelyen, az Energia téren. Ezekhez mikrobuszok és szerszámok, felszerelések kerülnek.

– Itt biciklisek mindent megtalálhatnak amire szükségük lehet. Szeretnénk egy kerékpáros nullkilométerpontot elhelyezni – hiszen több útvonal része, induló-vagy végpontja- mondta el lapunknak a keszthelyi helyszínről Tar László, a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda vezetője, akiről a rendezvényen jelenlevők megtudhatták, hogy alapvető szerepe van abban, hogy létrejött ez a projekt. A rendezvényen az is kiderült, hogy a címben olvasható lehetőség nem elképzelhetetlen: volt már arra példa, hogy 300 biciklis tekert közel 80 kilométert egy téli túrán.

Kiemelt kép: pixabay

Forrás. Keszey Ágnes, zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva