2018.06.24. 16:15
Különleges élmény volt az éjszakai kiállítás
Beavató hangú szakmai előadások, időutazással felérő programok, rendhagyó tárlatvezetés és egy éjszakai vizit tette feledhetetlenné a füredi Múzeumok Éjszakáját szombaton.

Kicsiknek szervezett tárlatvezetés, buborékshow és alkotóműhely várta a legkisebbeket már délutántól a Vaszary Galériában, ahol nagy népszerűségnek örvendett egész nap a Rejtély a gyűjteményben elnevezésű játék is. A fiktív történeten alapuló rejtély megoldásához olyan történelmi tények nyújtottak segítséget a résztvevő csoportoknak, melyek a Menedék a tüdőszanatóriumban – dr. Levendel László gyűjteménye című kiállítás alkotóinak életéből származnak, így ezeket az információkat a kiállítás anyagának alaposabb szemrevételezésével ismerhették meg a látogatók.

Fotó: Pesthy Márton

Az ugyancsak a Vaszary villában megszervezett Menedék az irodalomban című beszélgetés számos művészeti területről érkező résztvevő bevonásával a képzőművészet és az irodalom szoros kapcsolatára mutatott rá, ezt követte a Nagyvizit, melynek során a látogatók a Menedék a tüdőszanatóriumban című kiállítást a látogatók rendhagyó módon, a kurátor, B. Nagy Anikó és Frank Róbert pszichológus közös tárlatvezetésével tekinthették meg. Ezt Somogyi Márton restaurátor látványos, gazdagon illusztrált szakmai bemutatója követte. Itt az érdeklődők a restaurátor szakma rejtelmeibe nyerhettek betekintést olyan módon, hogy a szakember az egyes érdekességeket helyben, festményeken mutatta be. Az est folyamán Védtelenek címmel Grecsó Zoltán és a Willany Leó társulat mozgásszínház előadást mutatott be a Menedék a tüdőszanatóriumban című kiállítás témájára, majd fényfestéssel egybekötött koncert kezdődött a Vaszary Galéria kertjében.

A Jókai Mór Emlékházban ugyancsak izgalmas előadásokat hallhattak a résztvevők, ezek egyike volt a Híres magyarok a naprendszerben, melynek során az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa arról mesélt, miként zajlik a híres magyarok nevét viselő bolygók felkutatása, kiválasztása, elnevezése. Az emlékház borospincéjében a Koronczai pincészet tartott borkóstolót a Bánk bán opera dallamaival egybekötve, kilenc órától pedig a megelevenedett Jókai Mór és Laborfalvi Róza várta jó ízű anekdotázásra, a reformkori balatonfüredi napokra történő visszaemlékezésre a ház vendégeit.

Forrás: www.veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva