ripost.hu | 2022.06.15. 05:30
Sokkoló! Meghalt egy gyerek a balatoni osztálykiránduláson
Mentő érkezett a helyszínre.

Szörnyű tragédia történt vasárnap a Balatonnál, ahol a ripost információi szerint egy 14 éves kislány vesztette életét. Úgy tudni, a fiatal osztálykiránduláson vett részt, s a vízben fürdött. Ekkor még semmi jele nem volt annak, hogy baj van, ám amikor kijött a Balatonból, rosszul lett, kiabált, hogy nem érzi jól magát. Társai először azt hitték, hogy csak viccel, ám kiderült, hogy nagyon is komoly a helyzet.

„Fájlalta a gyomrát meg a fejét, kiabált, majd hörgött. Azt hitték, hogy viccel… Aztán jöttek a mentők, hajnalban halt meg” – mondta lapnak egy neve elhallgatását kérő informátor.

Úgy tudják, hogy a tinédzser miután kijött a vízből, összeesett, és mentő érkezett a helyszínre hozzá. Az informátor szerint másfél liter vizet találtak a kislány tüdejében, majd hétfőn hajnalban a kórházban az orvosok minden igyekezete ellenére meghalt.

A lány egy budapesti gimnázium tanulója volt. Az ügy kapcsán megkeresték az iskolát, a tragédia hírét nem erősítették meg és nem is cáfolták, ugyanis nem kívántak nyilatkozni, ahogy érthető módon a szülők sem.

Megkeresték dr. Bense Tamást, ismert gyermekorvost, aki elmondta: ha a tüdő légzőfelületéhez nem ér hozzá az oxigén, kialakul a fulladásos állapot.

– A tüdőben történik meg a levegő gázcseréje. Ez azt jelenti, hogy ha megtelik vízzel, akkor a levegő nem tud bejutni. Ezért kell a vízibalesetet szenvedettnél meggyőződni arról, hogy van-e légzőfelülete – mert ha tele van vízzel a tüdeje, akkor hiába próbálják újraéleszteni. A normál reflexszel bíró egyén a vizet a gyomrából kihányja, a tüdejéből kiköhögi. Amennyiben nagy mennyiségű víz kerül a tüdőbe, előfordul, hogy leszívásra is szükség lehet. Lényeges a mentők szakszerű segítségét gyorsan igénybe venni – mondta a szakember.

Nyitókép: illusztráció / Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva