Magyarország ugyanis a trianoni békediktátum után az ország nagy területi egységeivel együtt fontos turisztikai célpontjait is elveszítette. E hiány szülte a Balaton felfutását és virágkorát, amelynek a második világháború, majd a diktatúra vetett véget.
Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszter több beszédében, írásában hangsúlyozta a Balaton fejlesztésének fontosságát, kiemelten Tihany modernizálását és a tavi sportélet, kulturális tevékenység bővítésének szükségességét. A Klebelsberg által is felvázolt elképzelések kezdetének a Balatoni Kultúrnap számított, amely 1928. augusztus 5-én zajlott le. A program védnöke személyesen a kormányzó, Horthy Miklós lett. Majd az országgyűlés életre hívta a Parlamenti Idegenforgalmi Bizottságot, megalkotta a mérföldkőnek számító 1929-es fürdőtörvényt, amely áttörést jelentett a hazai fürdőhelyek életében, mivel szinte minden területre kiterjedtek szabályozásai.
Az 1920-as, 1930-as évekre az üdülési szokások is sokat változtak. A Bethlen-kormány idején bevezették a nyolcórás munkaidőt, ami a szabadidő növekedésével, a testmozgás, a sport, az életmódváltás előtérbe kerülésével is járt. Megkezdték a közegészségügyi és a vízellátást, csatornázást érintő fejlesztéseket.
Elindultak vasár- és ünnepnapokon az úgynevezett fürdővonatok (filléres gyors vagy filléres vonat), megjelentek a sínautóbuszok és motorkocsik. A korabeli fotográfiákon már autóutat is látunk a tónál, amelynek nagy építési munkálatai ekkor zajlottak. 1927-ben rendszeres kompjárat létesült Szántód és Tihany között. Idővel a hidroplánok is feltűntek a Balaton felett.
A tehetősebbek igénybe vehették a Siófok–Almádi–Füred–Földvár–Siófok között közlekedő repülőjáratokat. Balatonfüreden 1933-ban vitorlás-Európa-bajnokságot rendeztek. 1935 őszétől pedig kezdetét vette – szezonhosszabbítási céllal is – a nagyszabású Balatoni Nemzetközi Sporthét, mindezzel egy időben horgászcentrum nyílt Tihanyban.
A Balaton felfutása egyre inkább érzékelhető volt, olykor gigantikus tervek is napvilágot láttak. Kenesére stadiont álmodtak, a nagyobb fürdőhelyeket Atlantic City mintájára kívánták volna kialakítani. Hasonlóan nagyszabású tervet szőtt Klebelsberg Kunó: sportvárost szeretett volna megvalósítani a tó partján Tihanyban. 1943-ban Aligán vette kezdetét Monte Carlo néven a korszakban igen modernnek és nívósnak számító építkezés, amelynek tervét a neves tervező testvérpár, Olgyay Aladár és Olgyay Viktor készítette el.
Szállókat, társasházat, vízi kávéházat, szabadtéri színházat, jachtházat, gyógyszállót álmodtak Aligára. Végül a második világháború miatt csak a Csongor és Tünde szálló valósult meg. De ekkoriban épültek a kibontakozó turistamozgalom hatására a tó menti turistaházak is: 1934-ben a Szent György-hegyen avattak menedékházat, 1936-ban pedig Badacsonyban nyitották meg a Rodostó turistahajlékot.
Már a háború előtti időszakban megkezdődött a gyermekek szociális alapú üdültetése, gyógyítása a tónál, és 1920 után a gyermeküdültetés intézményrendszere bővült. Állami vagy megyei támogatással létesültek újabb és újabb gyermeküdülőhelyek. Így jött létre 1925-ben a szántódi gyermeküdülő, majd Fonyódon a Horthy Miklós Gyermek Üdülőtelep elsősorban fővárosi árvák számára. A korszakban a munkásüdültetés is megkezdődött.
A balatoni műút Lepsénynél 1935-ben. A tó infrastruktúrája, közlekedése gőzerővel épült ki a két világháború között
Fotó: Fortepan / Privát Fotó- és Filmarchívum, Höfler Tibor-gyűjtemény
A két háború között bontakozott ki a klebelsbergi kultúrpolitika, milliós összegeket fordítottak kulturális, tudományos, kutatási célokra. Tihanyban Országos Magyar Biológiai Kutatóintézetet létesítettek. 1927 őszén nyitották meg: létrejött Magyarország első rendszeres természettudományi központja, amelyben laboratóriumi épület, a tudósok szállodája, korszerű berendezések, felszerelések kaptak helyet. A neves intézmény immáron lassan száz esztendeje végzi a balatoni limnológia alapkutatásait, fontos szerepet betöltve a nemzetközi tudományos életben.
A kutatóintézet felállítása és a tudományos élet ösztönzése mellett a művészek és a Balaton viszonyát is előtérbe helyezte a kultúrpolitika. 1932 májusában alakult meg az IGE, azaz az Írók Gazdasági Egyesülete, amelynek „első parlamentje” Pakots József országgyűlési képviselő elnöklésével Balatoni Íróhét formájában szervezett több tavi településen találkozót. A keszthelyi záróeseményre még Habsburg Albrecht főherceg is ellátogatott. 1938-tól hirdették meg a balatoni ösztöndíjat elsősorban festők számára. Az ösztöndíj lehetőségével a későbbiekben – a szolnoki, a nagybányai mintájára – balatoni művésztelepet szerettek volna életre hívni, de ez végül nem valósult meg.
A balatoni szellemi élet fontos helyszíne lett a keszthelyi Balatoni Múzeum. Értékes anyag gyűlt itt össze legfőképpen természettudományi és régészeti leletekből Darnay Kálmán sümegi régész-muzeológus gyűjteménye alapján. 1936 szeptemberében tették le Tihanyban a népművészeti ház alapkövét, amely 1937-ben megnyithatott.
Filmeket forgattak a Balatonnál, szépségversenyek zajlottak, a hazai politikai és gazdasági elit, de a közép- és a munkásosztály tagjai is eljuthattak a tóhoz a két háború közti időszakban.
A szállodák nyugati színvonalon működtek, az infrastruktúra nagyban fejlődött, virágzott az igényes vendéglátás, az éttermek javarészt regionális alapanyagokat használtak. A vendégéjszakák számában megmutatkozott a fejlesztési koncepció hatása. A hazai vendégek mellett osztrákokat és németeket is nagy számban regisztráltak, a Balaton-parti települések virágkorukat élték a megcsonkított ország nehézségei ellenére. Vitathatatlan tény, hogy a trianoni békediktátum során sokat – lakosságot, területet, gazdasági potenciált – veszített Magyarország.
A Balaton példája viszont jól mutatja a talpra állás képességét. Az ország évtizedekig hurcolta a trianoni traumát. Vigaszként hozhatjuk a Balaton példáját: érdemes fontolóra vennünk mindennek részleteit nehezebb történelmi időszakainkban is!
Forrás: magyarnemzet.hu
