sonline.hu / Harsányi Miklós | 2021.07.09. 16:00
Szigonnyal és eltűnő tintával is próbálkoztak az orvhorgászok
Több mint 70 alkalommal buktak le a Balatonnál a szabálytalankodó horgászok.

Sorozatban buktak a balatoni horgászok: a halgazdálkodási zrt. munkatársai júniusban 72 alkalommal tettek feljelentést. A hónap meglepetése a szigonnyal orvhalászó grúz állampolgár volt.

A hűvös tavasz után az első nyári hónap rekkenő hőséggel tört ránk, nagy volt a jövés-menés csatornákon és a parti vizeknél. A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. legfrissebb összesítése szerint engedély nélkül tizenhárman kezdtek horgászni, s közülük hárman olyan területen, ahol ráadásul pecázni sem szabadott volna. A déli befolyókra még a hónap első felében életben lévő részleges horgászati tilalmat egy ember sértette meg. Az illetőnek ugyan volt engedélye, de a tilalomra nem figyelt oda.

Érvényes területi jegy nélkül 14-en horgásztak, s tizenketten a fogási napló vezetésével kapcsolatos szabályokat sértették meg. Akadt olyan horgász is, aki a naplóját radírozható tollal vezette, s jól láthatóan több korábbi bejegyzést is módosított.

– A radírozható toll használata kirívó szabályszegésnek minősül – tájékoztatott a zrt. – Így akár három évre is eltiltjuk a balatoni területi jegy váltásától. Tizenhatan horgásztak egyszerre három bottal, egy turista horgászjegyes pedig az engedélyezett egy helyett két készséget használt.

Két olyan személyt is találtak, aki négy bottal, s ráadásul érvényes területi jegy nélkül horgászott, míg három pecás őrizetlenül hagyta a felszerelését.
Gond volt a halak megtartásával is, emiatt tizenegy eljárás indult. Hatan méreten aluli halat tartottak meg, míg egy pecás compót akart hazavinni tilalmi időben.

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: illusztráció/shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva