Keszey Ágnes | 2019.06.28. 14:00
Szőkék, vörösek legyenek nagyon óvatosak, de mindenki védekezzen 
Nyár van és süt a nap - s strandra nem csak a pihenés és fürdőzés kedvéért megyünk, hanem azért is, hogy bőrünk kapjon egy kis színt. Amíg azonban bronzbarnává válunk - s persze utána is, jó, ha figyelünk bőrünk szépségére és egészségére. Talán meglepő, de tény: ezért már télen is sokat tehetünk. 

Azt talán senkinek nem kell elmondani, hogy használjunk fényvédő krémet, de ezen kívül is sokat tehetünk bőrünk szépségéért és egészségéért. Hogy mi mindent, ahhoz következik néhány jó tanács. Ebben segítségünkre volt Linhart Rita, a keszthelyi Asbóth Szakgimnázium gyakorlati oktatásvezetője, kozmetikus szakoktató.

– Első és legfontosabb teendőnk a fényvédelem. Ha magas az UV sugárzás, akár 10-15 perc alatt leéghet a bőrünk. Azt szokták mondani, hogy déltől három óráig ne menjünk a tűző napra. De ezt toljuk ki és 11 és 16 óra között mindenképpen gondoskodjunk arról, hogy semmiképpen ne égjünk le – bocsájtotta előre a szakember. Ehhez minimum 25, de inkább 30 faktoros krémet javasolt.

– Ám aki nagyon érzékeny, nagyon fehér bőrű, szeplős , világos szemű, vörös vagy nagyon szőke hajú, annak 50-es faktor mindenképpen kell, ahhoz, hogy semmiféle bőrkárosodása ne legyen – hívta fel a figyelmet Linhart Rita.

A vörös hajúak általában érzékeny bőrűek
Fotó: Unsplash

A naptej, napolaj, vagy napspray használata mellett az eszünkbe juthat: a legjobb fényvédelem az árnyék, tehát ne vigyük túlzásba a napozást. Ennyivel azonban nem ússzuk meg, hiszen ha a lubickolás és napfürdőzés után hazatérünk a strandról, bőrünk másra is szomjazik. Szinte szó szerint.

– Ilyenkor vissza kell hidratálni a bőrünket: hidratáló tartalmú testápoló használata mindenképpen fontos. Ne olyan krémeket használjunk, aminek nagy a zsírtartalma és izzad, nem levegőzik miatta a bőr. Legyenek minél könnyebbek ezek a bőrápoló készítmények, hogy a bőrlégzést is biztosítsuk a hidratálás mellett.

Könnyen leéghetünk védelem nélkül Fotó: Shutterstock

Sokaknak főleg nyáron gondot okoz, hogy szeplők, pigmentfoltok és májfoltok jöhetnek elő. Ezek megakadályozásáért azonban már jóval előbb tenni kell(ett volna) – vagy a következő szezonra készülve majd ezután.

– Ha tavasszal már elkezdjük a fényvédők használatát, akkor ezt meg tudjuk előzni: tudunk tenni azért, hogy ne jöjjön ki vagy ne olyan mértékben. Prevenciós céllal télen lehet csinálni koptató, hámlasztó kezeléseket. Ilyenkor lekoptatjuk a bőr különböző rétegeit, amelyben nem csak a szarusejtek halmozódnak fel, hanem azok a pigmentanyagok is, amelyeket a sejtek magukban hordoznak. Ha ezeket lekoptatjuk és megkezdjük a fényvédelmet, akkor elérhetjük, hogy a pigmentfolt ne jöjjön olyan erősen ki. Minél kisebb a fényvédelem, annál nagyobb az esélye annak, hogy foltosodik az arra hajlamos bőr – javasolta Linhart Rita, akitől arra – tudjuk, nem létfontosságú- , de mégiscsak nagy kérdésre is választ kaptunk: sminkeljünk vagy nem, ha strandra megyünk?

Keszey Ágnes

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva