2019.06.07. 22:00
Szombaton elrajtol a Pünkösdi Regatta
A TVSC idén is megrendezi hagyományos, háromnapos túraversenyét a vitorlázóknak. Úgy tűnik, Szent Kristóf is nézi a naptárat, mert az elmúlt időszak monszunjai után a meteorológusok végre jó időt jósolhattak.

Szombat reggel a Balatonföldvári BAHART kikötő előtti vízterületről elrajtol a 2019-es Pünkösdi Regatta mezőnye. Onnan a nagyhajók a versenyutasítás szerint Keszthely felé veszik az irányt, ott lesz a befutó, szombaton 19:00 óráig kell teljesíteni az első szakaszt. Vasárnap és hétfőn Keszthelynél van a rajt, a verseny június 10-én, hétfőn 16:00 órakor ér véget.

Az idei Pünkösdi Regatta díjait majd jövőre, 2020-ban adják át, de akik ünnepelni vágynak, meglesz a lehetőségük, hiszen a szervezők vasárnap este, fergeteges buli közepette osztják majd ki a tavaly regatta díjait a Keszthelyi Yachtkikötő területén.

Az akkor még kamaszkorát élő TVSK első ilyen jellegű versenye még csak kétnapos volt, 1978-ban rendezték meg először. 1984-től bővítették háromnaposra, és mivel a verseny gyakran esett egybe pünkösd ünnepével, 2002-től már tudatosan akkorra időzítették és Pünkösdi Regatta néven írták ki. Évek óta ez a második legkedveltebb és legrangosabb túraverseny, és az egyetlen, ahol ezernél is több vitorlázó tölt el három napot ugyanabban a kikötőben.

Szombat reggel amúgy is tumultus várható az M7-en, tehát aki aznap reggel indul, és szeretne időben elrajtolni Balatonföldvárról, induljon el jó korán, vagy akár már előző este. Tudom, hogy egy hajón eltöltött éjszaka kevésbé pihentető, de cserébe a nagy nap reggelén nem kapunk infarktust Lepsény környékén.

Az időjárás a barátunk lesz, jó szelet mindenkinek!

Nyitókép: hunsail.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva