likeBalaton.hu | 2020.07.15. 15:49
Tarolt az északi part a balatoni strandok versenyén
Az északi part strandjai szerepeltek idén jobban a Kék Hullám Zászló minősítésen, a 17 legjobb közé csak négy strand jutott be a déli partról.

A 2020-as év rendhagyó volt az egész ország, így a Balatoni Szövetség életében is. A tavaszi veszélyhelyzet miatt rendezvények maradtak el, de a szövetség a június elején összehívott elnökségi ülésén döntött arról, hogy a hagyományokat tiszteletben tartva idén is meghirdeti a Kék Hullám Zászló strandminősítést. A felhívás így a szokottnál jóval később jelent meg, a jelentkezési határidőt is rövidre szabták. Mindezek ellenére nagy érdeklődés mellett 35 strand jelentkezett a megmérettetésre.
Mint minden évben, most is voltak új jelentkezők, visszatérő pályázók, de voltak, akik idén nem vállalták a megmérettetést.

A Balatoni Szövetség partnereként a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársai helyszíneltek a strandokon.

A Balatoni Szövetség mindig fontosnak tartotta a társadalmi szerepvállalást – áll a közleményükben – idén, reflektálva a kialakult helyzetre, fontosnak tartottuk felhívni a figyelmet a járvány-elleni védekezés fontosságára a balatoni strandokon is, ezért idei különdíjunkat a járványügyi védekezésben legfelkészültebb strandnak adjuk. Segítséget kértünk az ellenőrzés során a megyei tisztifőorvosoktól, így a megyei kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának képviselői jöttek velünk a helyszíni bejárások során.

2020-ban a gyenesdiási Diási Játékstrand lett a legjobb a Balatonnál. A járványügyi előírások szempontjából is. Fotó: Keszey Ágnes

A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, de a gyerekbarát szempontokra (pelenkázó, családi öltöző) is odafigyelnek. Vizsgálták a strandi vendéglátóhelyek kínálatát és olyan szolgáltatásokat is, mint a WIFI vagy az értékmegőrző.

A minősítés során legtöbb pontszámot elért strand idén a gyenesdiási Diási Játéktrand lett, mely az S-TÉR Kft különdíj t kapta, 200m2 nagyságú homokfelület Sandmaster homoktisztító technológiával történő megtisztítását.

Öt csillag minősítést 17 strand kapott. A Balatoni Turizmus Szövetség a legdinamikusabban fejlődő strand különdíját a balatonedericsi Zöld Hullám strandnak adták át. A Balaton járványügyi védekezésben legfelkészültebb strandja 2020. címet pedig a gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el. A megyei önkormányzatok különdíját, Somogyban a fonyódi Bélatelepi Strand, Veszprémben a Csopak Községi Strand, Zalában a keszthelyi Libás Strand kapta.

A balatonedericsi Zöld Hullám strand különdíjat kapott. Fotó: Mihály Szilvia

Itt megnézheted, melyik strand hogy szerepelt 2020-ban:

A vonyarcvashegyi Lidó Strandot a zsűri és a strandolók is szeretik. Öt csillagot kapott, 16 másik stranddal együtt. Fotó: Keszey Ágnes

Öt csillag:

Vonyarcvashegy Lidó strand

Balatongyörök Községi strand

Gyenesdiás Diási Játékstrand

Szigliget Községi strandfürdő

Balatonfüred, Kisfaludy strand

Alsóörs Községi Strand

Balatonfüred, Esterházy strand

Csopak, Községi strand

Keszthely Városi strand

Balatonalmádi Wesselényi Strand

Balatonberény Községi Strand

Balatonföldvár Keleti Strand

Zamárdi Nagy strand

Badacsonytomaj Városi Strand

Balatonederics Zöld Hullám Strand

Gyenesdiás Gyenesi Lido Strand

Balatonszárszó Mikszáth utcai Központi Strand

Révfülöpön a Szigeti Strand négy csillagot kapott idén.

Négy csillag:

Révfülöp Szigeti Strand

Révfülöp Császtai strand

Ábrahámhegy Községi Strand

Balatonudvari Községi strand

Balatonlelle Napfény Strand

Keszthely Libás strand

Siófok, Nagystrand

Zánka Községi Strand

Fonyód, Bélatelepi Strand

Fonyód, Panoráma strand

Balatonudvari Fövenyesi strand

Balatonmáriafűrdő Központi Fizető strand

Balatonföldvár Nyugati Strand

Badacsonytomaj, Badacsony Strand

A Helikon Strand az egyik legbájosabb strand az északi parton. Csodásan parkosított parton strandolhatunk Keszthelyen. Fotó: Mihály Szilvia

Három csillag:

Keszthely Helikon strand

Fonyód Városi Strand

Balatonfüred Camping (Széchenyi Strandfürdő)

 

Két csillag:

Balatonberény, Berény Naturista Camping strandja

 

Nyitókép: Gyenesdiás Diási Játékstrand Fotó: Keszey Ágnes

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva