2019.08.10. 18:00
Tehetséges zenészek adtak koncertet Balatonarácson
Nagy sikerű koncertet adott ütőhangszereken Figula János és Pusztai Csaba az Arácsért Alapítvány szervezésében Balatonarácson, a Kultúra fehérben című programban a közelmúltban a Széchenyi-kastély, illetve a Szent Benedek Gimnázium udvarán.

A hagyományoknak megfelelően idén is nagyszerű programmal kapcsolódott az Arácsért Alapítvány az Anna-báli rendezvénysorozathoz, amelyen Figula János és Pusztai Csaba zenészek ajándékozták meg a közönséget emlékezetes előadással. Repertoárjukban hallhatta a nagyérdemű Steve Reich Clapping Musik, N. J. Zivkovic Illias, valamint E. Kopeczki Night of Moon Dance című művét. A szerzők valamennyien kortárs zeneszerzők, akik marimbára, azaz egy afrikai eredetű ütő-dallamhangszerreírták műveiket. Mind a két művész határtalan zenei elképzeléseivel lenyűgözte a közönséget, előadásukért vastapsot kaptak.

Figula János az ismert és híres balatonfüredi borászcsalád tagja, így adott volt, hogy a zenei élmények után egy-egy pohár rozé mellett társalogjon, beszélgessen az alkalomhoz illően fehérbe öltözött közönség. Fabacsovics Zoltán, az Arácsért Alapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta, a mostanihoz hasonló rendezvényekkel céljuk, hogy az itt született, tehetséges fiatalok bemutatkozhassanak, a közönség ismerje meg pályájukat, művészetüket.

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva