MTI | 2018.12.08. 12:00
Több balatoni borászt is jelöltek
A Hét Borbírák Rendje 1991-ben határozta el, hogy egy minőségi bort termelő borász többéves szakmai munkájának elismerésére, évente kiadható díjat alapít. A Magyar Bor Akadémia, a hazai a szőlő- és bortermelés legnagyobb szakmai szervezete 1996-ban vette át a díj odaítélését.

Kezdetben széles körű szavaztatással ítélték oda – a szakma első körben jelöltlistát szavazott meg, majd a második körben kiválasztották a győztest. 2000 óta szűkebb, változó összetételű szakmai grémium dönt.

A Év bortermelője Magyarországon díjat a legrangosabb szakmai elismerésként tartja számon a hazai borszakma, de a piac és a fogyasztók is számára is fontos igazodási pontként szolgál – mondta az elismerést odaítélő Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia (MBA) elnöke.

A díj odaítélése ezúttal is két fordulóban zajlott. A jelölési szakaszban 634 szakírónak, étterem-tulajdonosnak, sommelier-nek, egyéb szakembernek küldtek jelölőlapot, amelyen mindenki három-három borászt javasolhatott. Az ő jelöléseik alapján jutott az idei döntőbe Balla Géza (Arad-hegyaljai borvidék), Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Jásdi István (Balatonfüred-Csopaki borvidék) és Koch Csaba (Hajós-Bajai és Villányi borvidékek).

Közülük a díjazottat ezúttal is az MBA tagjai választották meg. A borakadémikusok közül rekord számú, 134 tag küldte el szavazatát – árulta el Zilai Zoltán.

Első határon túli borászként 2018-ban Balla Géza nyerte el a 28. Év bortermelője Magyarországon címet. Hatalmas meglepetésként érte, hogy első jelölése után, az első határon túli borászként elnyerhette a „borvilág Kossuth-díját” – mondta a nyertes borász. Harmincöt éve dolgozik bortermelőként: „tettem a dolgom, ahogyan én gondoltam (…), ezt most így értékelték”. Balla Géza hangsúlyozta, hogy Arad-Hegyalja sok évszádos tradícióval rendelkező, történelmi borvidék, amely az 1918 előtti Magyarországon a leghíresebbek közé tartozott. „Nagyon sokat munkálkodunk azon, hogy a helybéli fajták, mint a kadarka vagy a feketeleányka, visszakapják a megérdemelt helyüket” – mondta el Balla Géza, hozzátéve: továbbra is küzd a határoktól független, egységes magyar borvilágért.

Az év balatoni bortermelője:
2000 Figula Mihály (Balatonfüred–Csopaki borvidék)
2006 Garamvári Vencel (Balatonboglári borvidék)
2008 Konyári János (Balatonboglári borvidék)
2010 Légli Ottó (Balatonboglári borvidék)

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva